Bulcsú
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Tízmilliárd dollár volt az App Store forgalma

2014.01.08. 09:43

10 milliárd dollárnál is költöttek el az emberek az Apple szoftverboltjában, az App Store-ban 2013-ban, jelentette be kedden a kaliforniai cég. Az adatok szerint csak decemberben több mint egymilliárd dollár volt a digitális bolt forgalma, a vásárlók mintegy hárommilliárd alkalmazást töltöttek le – ezzel 2013 decembere lett a legsikeresebb hónap az App Store történetében. A fejlesztők az App Store létrehozása óta 15 milliárd dollár részesedést kaptak programjaik eladásaiból.

Az Apple a közleményben megköszönte a fejlesztőknek a 2013-ban nyújtott teljesítményt, külön kiemelve azt, milyen gördülékenyen ment az átállás az új operációs rendszer, az iOS 7 újratervezett megjelenítési megoldásaira.

A sajtóközlemény kitér arra is, hogy az amerikai fejlesztők mellett a nemzetközi mezőnyből is szép számmal kerültek ki nagy sikerű alkalmazások, például a Candy Crush Saga vagy a Minecraft című játékok. Számos olyan kezdeményezés folytatását is érdemes lesz figyelni, amik 2014-ben meglepetésszerű sikert értek el, ilyen például a brazil focivébé miatt a portugál nyelvkurzust is elindító Duolingo nevű nyelvtanító szoftver. 

Összehasonlításképpen: az App Store indulása utáni első két évben az összforgalom 3,6 milliárd dollár körül volt, ezt most egy negyedév alatt behozza a bolt. Egy tavaly nyári cikk szerint az Apple fejlesztők két és félszer akkora bevétellel számolhatnak, mint az Androidra dolgozó társaik.

A közlemény az összletöltések számáról nem tesz említést, egy korábban kiadott eredmény szerint 2013 harmadik negyedévében hatvanmillió letöltést indítottak el az App Store telefonos, tabletes vagy asztali gépes változatából.