Halott szeretteink lájkolhatják posztjainkat

Frissen végzett MIT-s diákok nyerték a bizarr startup-ok versenyét: olyan oldalt fejlesztenek, ahol a halottakkal való kommunikációt imitálhatjuk majd, írja a Co.Exist.

Az Eterni.me az online lábnyomuk segítségével tervezi meg az elhunytak élő avatarját: az összes Facebook-posztjuk, emailük és fotójuk alapján hoz létre egy olyan virtuális személyiséget, ami “pont úgy viselkedik, mint ők”. Így haláluk után is kapcsolatban maradhatunk velük: válaszolni fognak, de talán még lájkolni, és megosztani is. “Olyan, mint egy Skype hívás a mútból” – mondják a tervezők.

Egyelőre csak az ötlet van meg, és pénzügyi támogatókat keresnek a techikai megvalósításhoz, de már így is több mint 3000 ember iratkozott fel az oldalra néhány nappal az indulás után. 2015-re tervezik elindítani a szolgáltatás béta verzióját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32