Június végén lesz a Google I/O

A Google most jelentette be az év egyik legjobban várt technológiai eseményét, az I/O fejlesztői konferenciát. Ez az az esemény, ahol be szokták jelenteni a legfrissebb Google-termékeket és -újdonságokat. Az idei konferencia június 25-26-án lesz San Franciscóban, a Moscone Centerben.

Az I/O annyira népszerűvé vált az évek alatt, hogy tavaly alig egy óra alatt eladták az egyáltalán nem olcsó jegyeket. Idén meg is változtatják a regisztráció menetét, hogy az érdeklődőknek ne kelljen tülekedni a jegyekért. Akik részt szeretnének venni a konferencián, jelezniük kell a Google felé, és a cég véletlenszerűen választja ki, ki mehet el.

Az eseményen tavaly például a Google Play Music indulását jelentették be, és a Chromebook Pixelt mutatták be. De itt volt először látható a Google Maps és a Google+ új dizájnja is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

6 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32