Friderika
13 °C
29 °C

Hatékonyabb gyilkológépeket tervez a DARPA

2014.03.19. 10:43

Az amerikai hadsereg hadászati kutatásait összefogó szervezet, a DARPA négy céget bízott meg azzal, hogy új ötletek kidolgozásával forradalmasítsák a helyből fel- és leszálló (Vertical Takeoff and Landing, VTOL) repülők képességeit. A négy cég az Aurora Flight Sciences, a Boeing, a Karem és a Sikorsky. Az X-Plane nevű program következp fontos lépése az lesz, amikor a négy jelölt benyújtja az első pályázati terveket. A DARPA ezek közül választja majd ki azt, amelyikből már működőképes próbaváltozat is épülhet. Az első, repülést is magában foglaló tesztek a 2017-18-as időszakban várhatók.

Karem-VTOL-X-Plane-Concept darpa700

Az X-Plane program nem a Harrierhez vagy az F–35-öshöz hasonló, sugárhajtású gépek irányába szeretne elmozdulni, hanem a billenőrotoros konvertiplánok irányába. Ezek olyan, alapvetően rotormeghajtású járművek, amelyek a rotorok irányának átváltásával szállnak fel anélkül, hogy nekifutnának a műveletnek. Az elmúlt évtizedekben azonban az ilyen repülők világában nem volt komoly fejlődés. A tervezők képtelenek voltak úgy növelni a csúcssebességet hatékonyságot, a hatótávot vagy a teljesítményt, hogy az ne csökkentette volna ugyanezeket a tulajdonságokat. Az X-Plane kiírása szerint most az a cél, hogy a gépek 550-750 kilométert tegyenek meg óránként, hogy hatékonyságuk a mostani 60 százalékról 75-re nőjön, és hogy a légellenállási mutatóik javulása mellett a saját súlyuk negyven százalékát bírják el hasznos teherként.

Sikorsky-VTOL-X-Plane-Concept 700

A négy pályázó egyelőre olyan terveket adott le, amik pilóta nélküli, távvezérelt gépekkel oldanák meg ezeket a kérdéseket, de az X-Plane elvárása az, hogy hagyományos gépeknél is alkalmazható újítások jöjjenek létre. A tervekben még az is közös, hogy mindegyik pályázat alkalmaz többfunkciós rendszereket, ami nemcsak az alkalmazott alrendszerek számát és a technológiai összetettséget csökkenti, de kevesebb helyet igényel és a súlyproblémákat is megoldja.