Timót, Xénia
-5 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Tőzsdére lép a világ egyik legnagyobb cége

2014.04.16. 12:02

Az Alibaba már a világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, árbevétele kétszerese az amerikai Amazonnál. A kínai cég már régóta készül a tőzsdére és a Reuters értesülései szerint most jött el a megfelelő pillanat, az Alibaba jövő héten nyújtja be az IPO-hoz szükséges papírokat az amerikai felügyeletnek.

A tervek szerint az Alibaba IPO-ja elérheti a 16 milliárd dollárt is, amivel meg is előzheti a 2012-ben tőzsdére lépett Facebookot is, pedig az is kiemelkedően magasnak számított. Az Alibaba természetesen nem erősítette meg a híreket, az ilyeneket soha nem szokták.

Az Alibabát 1999-ben alapította egy volt angoltanár, Jack Ma. Az alapító-vezérigazgató még ma is ugyanabban a kicsiny lakásban él, amivel megálmodta cégét. Ugyanakkor ha azt mondjuk az Alibabára, hogy nagy, akkor igencsak alulbecsüljük. A Taobao nevű oldal az, ahol a termékeket meg is lehet vásárolni, itt több mint 800 millió termék közül válogathatnak, amelyeket nagyjából hétmillió kereskedő árul.

Az Alibaba két oldala, a Taobao és a Tmall árbevétele meghaladja az évi 240 milliárd dollárt. Ez nagyjából kétszerese az Amazon árbevételének és háromszorosa az eBayének. De ha a két amerikai óriás összbevételét nézzük, az Alibabáé akkor is nagyobb egyharmaddal.

Ezek a számok megmagyarázzák, miért döntött úgy az Alibaba, hogy szintet lép, az amerikai tőzsdei bevezetéstől 16 milliárd dollárt vár. A hír hatására a cég összes kisebb tulajdonosának részvényei szárnyalni kezdtek, például a japán SoftBank (37 százalékos a részesedése a cégben) részvényei 7,7 százalékkal emelkedtek.

A tényleges tőzsdére lépés még idén nyáron megtörténhet, most csak az ehhez szükséges papírokat adják be. Ha minden a tervek szerint halad, akkor Jack Ma alapító tízmilliárd dollárral lehet gazdagabb.