Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Miklós
1 °C
4 °C

Gattyán az online zeneiparban terjeszkedik

2014.05.14. 09:48

Az erotikus videoközvetítésekkel is foglalkozó Docler Holding most másfelé fordítja a kameráit: hamarosan elindulhat a magyar milliárdosok toplistáján lévő Gattyán György új vállalkozása, a Docler Music, mellyel a zenészek otthonról is élő koncerteket tudnak majd adni, és az előadás nézői akár borravalót is küldhetnek nekik.

Most még csak előregisztrációkat fogad a készülő zenei portál, de a weboldalon sok minden kiderül. Az előadóknak a DoclerCam nevű eszközzel kell bejelentkezniük, hogy elérjék nézőközönségüket, a nézők pedig a cégnél megvásárolt kreditet költhetik el privát koncertekre, gitárleckékre és hasonlókra.

Ami most még kérdéses, az a kép- és hangminőség. Nemcsak az internetes átviteli technikán múlik, hanem az előadók által használt eszközökön, mikrofonokon, számítógépeken is, hogy milyen lesz a közvetített koncertélmény.

Úgy tűnik, a Docler egyfajta zenekiadói szerepet is felvállalna, mert a weboldal alján az áll, szeretnék megismerni és segíteni az előadókat, hogy a nevük a legnagyobbak közé kerüljön. Az mindenesetre kiderül, hogy nem a Spotify és a Youtube riválisaként, hanem azok kiegészítőjeként képzelik el a szolgáltatást, amellyel a zenészek aktívabban tudnak kapcsolatot tartani a rajongóikkal.