Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Idén is a szemünkbe hazudnak

2014.06.08. 08:54
2014-ben is Los Angelesben lesz az E3, vagyis a videojátékos világ seregszemléje, ahol kiderül, hogy a fejlesztők és kiadók szerint milyen irányba megy tovább a világ legdinamikusabban fejlődő szórakoztatóipari ágazata. Félmilliárd dollárból fejlesztett játékok, új ötletek bemutatása és régi kedvencek újrafeldolgozása várható, de vajon idén mit akarnak majd erőszakkal letolni a torkunkon? És mi lesz az, amiről már megint állati jó dolgokat látunk-hallunk, amiből semmi nem marad meg a végleges játék megjelenésére?

2014-ben is megrendezik a videojátékok seregszemléjét, az Electronic Entertainment Expót, vagyis az E3-at. Az idei sok szempontból lehet különleges. Például ez a huszadik E3, így a külsőségekben biztos lesz valami, ami emlékezetessé teszi a jubileumot. Ez azonban nem könnyű egy olyan rendezvény esetében, ahol alaplátványosság néhány, az USA-t megszálló észak-koreai szuperkatona, ahonnan sosem hiányoznak a ketrecbe zárt zombik, illetve ahol az ember tényleg nem tud úgy eldobni egy kontrollert, hogy ne egy ruhával csak itt-ott fedett nőt találjon el.

Videojátékos szemmel sokkal fontosabb azonban az a tény, hogy idén már egy cég sem alibizhet azzal, hogy az új játékaival még megvárja az újgenerációs konzolok, vagyis a Playstation 4, az Xbox One vagy a Wii U megjelenését, hiszen mostanra mindhárom hardver elérhető a világ nagy részén. A fő kérdés az lesz, hogy idén is főleg a már ismert és népszerű sorozatok folytatása lesz-e a meghatározó, vagy jönnek olyan újdonságok, amik végre megmutatják, hogy az új generáció a szebb grafikán és a végre talán elfelejtődő mozgásérzékelésen túl is jelent valamit. Ráadásul idén talán már többet is megtudunk majd a pécés játékipar központjának mondható Steamhez kiadott speciális gépekről, de a Facebook által mesés összegért felvásárolt virtuálisvalóság-platform, az Oculus Rift is könnyen a középpontba kerülhet.

Az E3-as bejelentések egy része már jóval a show kezdése előtt megvolt. Akadtak véletlenül kiszivárgott játékok, de egyes cégek a Los Angelesben tartott rendezvény nulladik napjánál, vagyis június 9-énél is hamarabb tartottak sajtókonferenciát, hogy még ne kerüljenek hátrányba, de már lefölözhessék a nagy érdeklődést.

Amit már tudunk

A már ismert címek között több olyan is van, amit már ismerünk, de eddig nem sokat láthattunk belőlük. Valószínűleg sok szó esik majd a Call of Duty- és a Battlefield-sorozat legújabb részeiről. Az előbbiben a jövő hadviselését hozzák majd el a fejlesztők (egy olyan páncéllal a főszerepben, ami sokban hasonlít a Crysisból megismert társára), az utóbbiban pedig a háborúk csatatereiről a nagyvárosi bűnüldözés csetepatéiba kerülünk át.

Tovább tart az akciójátékok fénykora. Lesz új Batman-játék Arkham Knight címmel, játszhatunk félistenszerű fejvadászt Középföldén a Middle-Earth: Shadow of Mordorban, és persze a Ubisoft is kiad egy újabb Assassin's Creedet. A Unity alcímű részben a francia forradalom idejére látogathatunk el, vagyis még mindig nem szakadunk el a múlttól, a Szentföld, a Firenze, az épp kialakuló USA és a kalózhajók fedélzete után még mindig a fekete lőpor és a kardok birodalmában maradunk, viszont gravírozott fali csempe legyek, ha a játékban nem kell majd legalább egyszer az utolsó pillanatban kirántanunk a nyakunkat a guillotine lassított felvételen közelítő pengéje elől.

Viszlát, tegnap, helló, jövő!

A kifejezetten az új konzolokra kitalált játékokból sem lesz hiány, az érdekesebbek közé tartozik az Evolve és a Destiny (ez két játék). Az Evolve-ban a többjátékos üzemmódot értelmezik újra a készítők: négyen játszanak majd egymással együttműködő vadászokat, az ötödik pedig a szörny lesz. Ez utóbbi eleinte menekül majd, de minél tovább marad életben, annál erősebb lesz, így egy idő után megfordul a helyzet, és az addig rá vadászó négyesnek kell menekülőre fogni a dolgot, ha nem akarnak csúnya véget érni.

Az idén őszre ígért Destiny a korábban a Halót jegyző fejlesztőcsapat új játéka, ami a készítői szerint önálló életet él majd. Az MMO (interneten keresztül játszható, nagyon sok játékost egyszerre kezelő játék) a Bungie szerint egy olyan lövöldözés lesz, ahol a játékosokat folyamatosan olyan csatákba dobálja majd be a gép, ahol velük nagyjából megegyező kvalitású ellenfelekkel mérhetik össze magukat. Ez önmagában nem hangzik túl újszerűen, de a játékot kiadó Activision félmilliárd dollárt tett eddig a játékba, abból meg talán kijön valami világrengető dolog (vagy megbukik a többi hasonló próbálkozáshoz hasonlóan).

Lesz szó az új Star Wars-játékról, a Battlefrontról is, ami egy régi Star Wars-játék, a Battlefront újrafeldolgozása. Az eddig látott kedvcsináló videó alapján könnyen lehet, hogy az amúgy a Battlefield-sorozattal hírnevet szerző svéd DICE összerakja a játéktörténelem legjobb Star Wars programját, és talán azt is megtudjuk majd, hogy meddig kell várnunk arra, hogy az összes létező pénzünket elköltsük rá.

A szerepjátékok kedvelőinek sem kell aggódniuk, lesz bőven mivel elütni az időt az ilyesmivel akkor is, mikor az asszony nem hajlandó a dologra. Jön például a Witcher harmadik része, tudják, a meztelencsajos-dugós játék a szörnyvadásszal a főszerepben, amit a kelet-európai George R.R. Martin (vagyis a lengyel Andrzej Sapkowski) jegyez. A játék kiadója, a szintén lengyel CD Projekt már június ötödikén ellőtte a puskaport, így tudjuk, hogy 2015. februárban jön majd az új, minden eddiginél jobb, nyílt világban játszódó rész, és a forgalmazó már azt is elárulta, hogy ahogy eddig, ezúttal is lesz magyar feliratos változat a játékból.

Aki a nyugati világ zászlóshajóit várja vissza, az se szomorkodjon: Fallout 4 mondjuk valószínűleg nem lesz, de Dragon Age: Inquisition egészen biztosan, és a kardos-szörnyes kalandok mellé előfordulhat, hogy a hatalmas sikerű, botrányosan záró Mass Effect-sorozat is kap talán néhány percnyi nyilvánosságot. Nem szerepjáték, de sokan várják az új Civilizationt is, a Beyond Earth-ben ugyanis (ahogy a címből is kiderül) teljesen új feladatunk lesz: a sikerre vitt földi civilizáció után egy másik bolygón, új környezetben is bizonyítanunk kell.

A japán, az amerikai meg a másik japán

Ha a nagy kiadók szerint csoportosítunk, szintén találni jó híreket. A Sony tavaly uralta az E3-at, viszont most nem lesz elég alátenni a konkurencia konzoljának árban és képességekben, hanem be kell mutatni, hogy mi lesz azzal a hatmillió PS4-gyel, amit az emberek világszerte összevásároltak - annak ellenére, hogy igazán meghatározó játék még nem jelent meg rá.

Na, de majd most. Jön például annak az Unchartednek a folytatása, ami szép lassan fejlődött filmszerű kalandjátékból interaktív mozivá az elmúlt néhány évben. Egészen biztosan robbantanak majd az alternatív idősíkban játszódó The Order: 1886-tal, került elő videó egy Project Beast nevű szörnyes projektról is, és a japánoknak van saját, Morpheus kódnevű eszközük a virtuálisvalóság-őrület meglovaglására is.

A Microsoftnál az Xbox One felfuttatása lesz a cél. Most, hogy a vállalat egy év alatt szinte mindent visszavont, amit tavaly ilyenkor a konzolról mondott (nem kell folyamatosan net, nem kötelező a Kinect, nem 500 dollár az ára, satöbbi), talán végre azt is megtudjuk, miért kéne majd idén szeptemberben a magyar játékosoknak is venni a gépből egyet otthonra.

Például a Halo ötödik, Guardians alcímű része miatt, ha szeretünk analóg karokat rángatva lövöldözni, vagy a Sunset Overdrive miatt, ha szeretünk ugyanígy hatalmas seregekben támadó szörnyeket vicces fegyverekkel és villámgyors iramban kiirtani, vagy a Quantum Break miatt, ami egy olyan, időmanipulációra alapozott akciójáték, amihez egy, csak az Xbox One-on elérhető tévésorozat is tartozik. Meg persze egy halom egyéb, eddig még be nem jelentett játék. Van, aki szerint az Microsoft sem vár tovább a saját VR-megoldásának bemutatásával, de az biztos, hogy az új Kinecthez is jön majd egy vagon játék annak ellenére, hogy a mozgásérzékelés szép lassan kikopik a videojátékok aktuális hívószavai közül.

A Nintendo sokak szerint most-vagy-soha helyzetben van: vagy bemutat végre néhány olyan játékot, ami miatt a népek megint verekedni kezdenek a boltokban hagyott pár millió Wii U-ért, vagy a platform tetszhalott állapotba kerül, és csak vegetál addig, amíg a cég hirtelen meg nem újítja a játékipart, ahogy már eddig is megtette néhányszor. Persze a jól bejáratott sorozatok továbbra is hozzák az elvárt minőséget. Nem lesz gond az új Super Smash Brosszal sem, és az sem csalódik majd, aki a Zelda-sorozat új, kaszabolós-akciószerepjátékát, a Hyrule Warriorst várja leginkább. Zelda Williams, Robin Williams a játék női hőséről elnevezett lánya korábban a Twitteren szellőztette meg, hogy valami különlegesre készül az E3-on, ami talán azt jelenti, hogy a tavaly ilyenkor bemutatott, és azóta sem megjelent, új Legend of Zelda Wii U-s változatáról lesz valami. Vagy Zelda is megmutatja a mellbimbóját, mint Bruce Willis lánya, ki tudja.

Miből lesz elegünk jövő ilyenkor?

Pécés szemmel nézve pillanatnyilag főleg az a kérdés, hogy a konzolokra bejelentett játékok közül mi lesz az, ami nem csak oda készül el. A kifejezetten a játékok futtatására fejlesztett, de még erősen béta állapotú SteamOS és az ennek meghajtására kitalált Steam Machine is kint lesznek elvileg, ahogy az Oculus Rift is most bizonyíthatja majd, hogy nem a Candy Crush Saga vagy a Farmville 2 fut majd rajta csak azért, mert a Facebook felvásárolta (az internet népe szerint megkötözte, nőnek öltöztette, megdugta és felgyújtotta) a céget.

Ezzel el is jutottunk a legjobb részhez: vajon mi lesz az idei E3 hívószava? A mozgásérzékelés és az új generáció kiesett, a legtöbben a virtuális valóságra fogadnának nagy összeggel. Befutó lehet még a felhő alapú többjátékos mód, vagy valami ehhez hasonló is, aminek lényege az eddig az öngyilkossággal egyenértékűnek gondolt MMO-k belekeverése az olyan játékokba is, ahol az ember alapvetően nem kíváncsi arra, hogy mások mit csinálnak.

Attól függetlenül, hogy az Index idén is a helyszínről közvetít, az internet csodájának hála ma már senkinek nem kell Los Angelesbe utaznia azért, hogy a négynapos rendezvény minden mozzanatát élőben lássa. A nagyobb kiadók sajtótájékoztatóját élőben adja majd az a Twitch.tv, amin általában más játékosok bénázását nézhetjük, a pontos menetrendet itt lehet megnézni. A kisebb hírek folyamatos érkezését a helyszínre küldött tudósítón túl percről percre frissülő cikkel segítjük majd,

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!