Móric
14 °C
17 °C

Idén jönnek a kábel nélkül tölthető laptopok

2014.06.12. 14:37

Nagy lökést adhat a vezeték nélküli akkutöltők terjedésének, hogy a számítógépipar egyik nagyágyúja, az Intel is a támogatók közé lépett. A csipgyártó óriás bejelentette, hogy licencelni fogja a Witricity megoldását, és az első, ilyen technológiával tölthető laptopok várhatóan már idén a boltokba kerülnek. Az is érdekes, hogy az Intel a mágneses rezonancián alapuló megoldást választotta az elterjedtebb indukciós helyett.

A mágneses rezonancia előnyei:

  • több mint 90 százalék a hatásfoka
  • nem kell a tölteni kívánt eszközöket közvetlenül a töltőlapra helyezni, mint az indukciósnál
  • állítólag teljesen biztonságos

A Witricity többféle töltővel rendelkezik, a hordozható kütyükhöz szánt 10 wattostól egészen  az autókhoz passzoló 6 kilowattos verzióig, illetve ipari környezetben, nagyobb gépek esetében a 20 kilowattos töltő használata javasolt.

Szakértők azt állítják, hogy a töltőnek annyira gyenge a hatása, mint a Föld mágneses mezejének, tehát aki jól érzi magát a bőrében, annak nem lesz gondja a Witricity eszközeivel sem.