Paulina
16 °C
20 °C

Megúszta az Apple az e-könyv-pert

2014.06.17. 13:09

Az Apple peren kívüli megállapodást kötött 33 amerikai állammal és más felperesekkel, akik azzal vádolták a kaliforniai óriásvállalatot, hogy jogsértő árrögzítő megállapodásokkal mesterségesen magasan tartotta elektronikus könyveinek árát – közölte a Wall Street Journal kedden. Az egyezséget, amelynek részleteit nem közölték, még jóvá kell hagynia az illetékes New York-i kerületi bíróságnak – írja az MTI.

Az amerikai igazságügy minisztérium 2012 áprilisában perelte be az Apple-t és elektronikus könyveket kiadó öt vállalatot – köztük a Penguint, a Macmillant és a Simon&Schustert – versenyellenes megállapodás gyanújával. Ezt követően az Egyesült Államok 33 állama, a fennmaradó 18-ból pedig egyéni fogyasztók is beperelték az óriáscéget és a kiadókat.

A felperesek állítása szerint az Apple és az öt kiadó összejátszott azért, hogy mesterségesen növeljék az e-könyvek árát. A felperesek 280 millió dollárra (40,7 milliárd forintra) becsülték a fogyasztóknak okozott kárt, és a perben ennek a háromszorosát, 840 millió dolláros (190,3 milliárd forintos) kártérítést követeltek az Apple-től.

Megfigyelők szerint az eset arra vezethető vissza, hogy az Apple szeretné megtörni az Amazon cég egyeduralmát az e-könyvek piacán.