Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Ezt soha, tényleg soha ne csinálják utánam

vonalkod
2014.06.25. 12:22
Ha nem akarnak a gyerekeik előtt lehajtott fejjel járni, az önérzetük utolsó morzsáit az igazán fontos dolgokra tartalékolják, és ne maguknak próbáljanak imponálni. Aki túl mélyre hatol az e-adóbevallás bugyraiba, úgy jár, mint én: amikor visszatér, már nem ugyanaz az ember lesz, mint aki alámerült. Ha gondjuk van, meneküljenek az adóhivatal legközelebbi offline ügyfélszolgálatára, és nyüszítve kérjenek segítséget. Én szóltam.

Három nappal azután, hogy májusban az ügyfélkapun át (elektronikus úton) beküldtem a tavalyi évről szóló szja-bevallásomat, emailt kaptam:

Az Ön részére a(z) Nemzeti Adó- és Vámhivatal elküldte a ' Értesítés - Intézkedés - Értesítés - Intézkedés (adószám), Miklósi Gábor ' típusú dokumentumát/nyomtatványát. A dokumentumot a központi elektronikus szolgáltató rendszer befogadta és továbbította az Ön értesítési tárába.

Ha az ember „Értesítés - Intézkedés - Értesítés - Intézkedés” témájú iratot kap a(z) NAV-tól,  komolyan veszi. Beléptem hát az ügyfélkapun, és valóban: egy levél várt az értesítési tárhelyen.

  • Apropó. Vajon mégis mikor teszi meg az első lépést az államigazgatás, hogy velünk, magyar anyanyelvűekkel az általunk használt köznyelvi szókinccsel és -fordulatokkal próbáljon kommunikálni? Ha például a hivatalos levelek helyét értesítési tárhelyről – merész húzással – postafiókra neveznék át, ott valószínűleg továbbra is az államigazgatás üzeneteit, és nem a NAV-dolgozók szerelmi levelezését, vagy a Közgép marketingstratégiáját találnánk.

Mint a NAV leveléből kiderült, az adóbevallásomban két mezőt is kitöltetlenül hagytam. Az üzenetet, vagy legalábbis annak tartalmát nem egy hivatalnok írta, hanem a rendszer generálta automatikusan, ugyanis nem konkrét mezőre, hanem a bevallásban megadott adatokból következő hiányosságokra utalt, hibakódok alapján. Az egyik hibaüzenet például így szólt:

[1353-FŐLAP] Ha az 55. sorban kifizetők által levont adóelőleget szerepeltet, akkor az 1D vagy 2D vagy 3D vagy 4D vagy 5D vagy 6D vagy 7D vagy 8D vagy13D vagy 14D mezőkben is szerepelnie kell jövedelemadatnak, kivéve ha a 38. sorban az összevont adóalapot terhelő, kedvezményekkel csökkentett adó összege nulla. Fordítva is igaz, vagyis ha az 1D vagy 2D vagy 3D vagy 4D vagy 5D vagy 6D vagy 7D vagy 8D vagy13D vagy 14D mezőkben szerepeltet adatot, akkor a kifizetők által levont adóelőleg összegét az 55. sorban szerepeltesse. Az Ön által közvetlenül a folyószámlára befizetett (csekk, átutalás, stb.) összeget ne itt, hanem a 64. sorban szerepeltesse.

Aha! És hogy ez még fordítva is igaz? Mik vannak! Kedves NAV, tényleg, nagyon kösz a segítséget.

A bevallásom hibái azért is meglepetésként értek, mert a gépre a bevalláshoz feltelepülő nyomtatványkitöltő segédprogram (szép nevén ÁNYK) májusban, amikor beküldés előtt leellenőriztem, talált pár hibát. Naiv kérdés: miért nem lehet az összes ellenőrző funkciót integrálni az ÁNYK-ba?

Sebaj, felesleges nyafogni meg másokra mutogatni, én csesztem el, nekem is kell kijavítanom. De lássuk, milyen megoldást javasol levelében a NAV:

Amennyiben bevallását elektronikus úton nyújtotta be, annak hibáit elektronikusan beküldött javító bizonylattal javíthatja. A javító bizonylaton ne felejtse el feltüntetni az eredetileg benyújtott bevallás vonalkódját.

Elektronikusan javíthatom? Ez a beszéd! Megpróbáltam megkeresni az ügyfélkapun, abban bízva, hogy ott majd az is kiderül, mi ez a vonalkód-dolog. A javító bizonylat az nyilván egy formanyomtatvány. Végignéztem az elektronikusan intézhető ügyek listáját, de se az adóbevallásnál, se máshol nincs javítás-menüpont. Van viszont az ügyfélkapun egy "eBev-szolgáltatás" (elektronikus bevallás?) nevű sor a menüben, biztos ott lesz.

A NAV eBev-portáljára jutottam, bármit takarjon is az elnevezés. Sajnos javító bizonylatnak híre-hamva, kereső nincs, és a súgó sem segít. Nem baj, valahol csak lennie kell, ha egyszer arról írtak a levélben. De hiszen a NAV-nak van elektronikusnyomtatvány-keresője! Igen, csak sajnos sose hallott javító bizonylatról. Ha már az adóhatóság és az e-közigazgatás nem segített, ha a nyomtatványra nem is, de a google-lal legalább valami nyomra sikerült rábukkanni a NAV egyik regionális honlapján:

A javító bizonylat teljes egészében felülírja az eredeti bevallást, ezért a teljes, javított adattartalommal szükséges kitölteni, hivatkozva a hibás bevallás vonalkódjára. A bevallás típusa megegyezik a hibás bevallás típusával.

Újságíróként az elmúlt években elfogadható szintre fejlődött a jogi és közigazgatási szövegek értelmezéséhez szükséges nyelvi kompetenciám, de itt letérdeltem. Oké, a javításba nem csak a hiányokat, hanem minden adatot megint be kell írni. De milyen bevallás, meg milyen típus? És hol találom azt az istenverte bizonylatot?

Felnőtt ember vagyok, aki képes racionális döntéseket hozni: feladtam az önerős kitöltésről szóló öncélú, hiú ábrándot, és felhívtam a NAV ügyfélszolgálatát. Kiderült, hogy a javító bizonylat nem más, mint egy sima adóbevallás, az eredeti tartalommal, csak ki kell javítani a hibákat, és rá kell másolni a hibás bevallás vonalkódját. A fent idézett második mondat tehát jóindulatúan arra figyelmeztet, hogy ha például magánszemély vagyok és az szja-bevallásomat akarom kijavítani, akkor azt ne a mezőgazdasági kistermelők vagy az egyháznak nem minősülő vallási szervezetek formanyomtatványán tegyem. Nagyon hasznos tanács, ezúton is köszönöm.

  • Kis kitérő 2. Mi a rettenetnek kell javító bizonylatról beszélni? Ez valami különlegesen kegyetlen büntetés a figyelmetlen adózóknak? Miért nem lehet azt írni a levélbe, hogy ezek és ezek a hibák, nyújtson be új bevallást, és másolja rá az eredeti vonalkódját?

Mindegy, ne kicsinyeskedjünk, a NAV-nál bizonyára a százmilliárdos cukor- meg étolaj-áfacsalások feltárásán dolgoznak, ezért mostanában épp nem az ügyfélbarát elektronikus közigazgatás finomhangolása a fő prioritásuk. A lényeg, hogy végre nyomon voltam.

Sajnos épp szabadságon is, és mivel a bevallást az irodai gépről küldtem be, a laptopon lévő ÁNYK-ban nem volt meg a hibás adóbevallás, és persze az Indextől kapott adópapír se volt nálam. Egy porcikám se akart Budapestre utazni, viszont azt is nagyon komolyan megígértem magamnak, hogy ha egyszer 2014 van, ügyfélbarát és elektronikus közigazgatással, ráadásul épp négyéves a söralátéten elférő szja-bevallás ígérete, akkor inkább itt rothadok meg a házban, míg a családom a parton strandol, de az online benyújtott bevallást a neten fogom kijavítani. Az emberben legyen tartás.

Hogy azért ne is pörögjem túl a dolgot, megint felhívtam az ügyfélszolgálatot. Igen, választhattam volna azt is, hogy az ügyfélkapun és az ÁNYK-n keresztül kitöltök egy "TEL-kérelmet", és amikor azt befogadják, felhívom a NAV (egyedi regisztrációt kérő) spéci ügyfélszolgálatát, ahol állítólag telefonon is kijavíthatom a hibát. De sajnos szeretem a kihívásokat.

Viszont ha már úgyis vonalban voltam a NAV-val, megkérdeztem az egyébként nagyon segítőkész helpdesk-est, mondja már el, hogyan lehet megúszni, hogy a teljes adóbevallást újra ki kelljen tölteni. Ekkor kicsit felgyorsultak az események.

Az eBev-portálon a szolgáltatások/bevallás (dokumentum) lekérdezés/beküldött dokumentumok menüpont alatt megjelent a májusban beküldött adóbevallásom. Könnyű, ha az embernek segítenek, de kizárt, hogy magamtól megtaláltam volna. Miután kijelöltem az adóbevallásom sorát, felette megjelent lilával egy "Elkészült eredmények" ikon. Ide kellett kattintani.

Erre alul felnyílt egy másik táblázat, benne új sorban a bevallásom, a végén egy dokumentumikonnal. Rákattintottam a sorra, mire az ikonon megjelent egy zöld nyíl: erre kattintva lehetett lementeni a hibás bevallást tartalmazó xkr-fájlt a gépemre. Ahogy a kedves ügyfélszolgálatos hölgy mint egy óvodást, végigvezetett a folyamaton, bébikönnyűnek tűnt az egész.

Ekkor már nem volt más hátra, mint a nyomtatványkitöltő ÁNYK-programban rákattintani – nem, nem a nyomtatvány megnyitására, hanem – a szerviz/egyedi importálás (ezt se találtam volna ki magamtól) menüpontra. A fájltípust át kellett állítani xkr-re (mi másra), ás máris ki tudtam keresni a laptop könyvtárában az előbb elmentett fájlt.

És voilá! Röpke másfél órás molyolás után kezdődhetett is az érdemi munka. Elbúcsúztam az ügyfélszolgálat munkatársnőjétől, felhívtam az Indexben a pénzügyes kollégát, elkértem a hiányzó adataimat, és mintegy másfél perc alatt kijavítottam a hibákat. Közben magamtól (!)  rájöttem, hogy a főlapon át kell javítani a dátumot az aznapira, hiszen lényegében egy új bevallást nyújtok be.

Csakhogy ekkor az is eszembe jutott, hogy át kell másolni (fel kell tüntetni? le kell hivatkozni?) az eredeti bevallás vonalkódját. De hol a vonalkód? És mit csináljak vele? Ha megtalálom, nyomjak egy képernyőmentést, és szerkesszek egy képfájlt a kivágott vonalkódról? Azt illesszem be? És hová?

Szerencsére a bevallás főoldalán észrevettem egy helyet, hogyaszongya, a hibásnak minősített bevallás vonalkódja. Alatta egy tíz számjegyű üres mező.

Ja! Hogy a vonalkód egy szám! Mindegy, legalább könnyű lesz feltüntetni/hivatkozni.

  • Rövid kitérő 3. Tisztelt NAV! Láttak már életükben vonalkódot? És számkódot? Ha egy tíz számjegyű számsorra van szükségük, azt miért nevezik vonalkódnak? Miért? MIÉRT?

Viszont akárhogy kerestem, az eBev-ből visszatöltött régi adóbevallásomon nem volt se vonalkód, se tízjegyű szám, márpedig azt én nem tudom rátenni, csak  ők, amikor iktatják, érkeztetik vagy valami ilyesmi. Gyors telefon a NAV-ba: a vonalkód azon a levélen van, amiben a hibáról értesítettek.

Ja!?! Hogy a bevallás vonalkódja a levélen van! Miért is nem ott kerestem egyből? És tényleg, ott van egy vonalkód, jobbra fent. Alatta meg egy tízjegyű szám.

Megvagyunk. Huh.

Átmásoltam a számokat. Leellenőriztem. Ezután jött a szokásos procedúra, a javított bevallást leellenőriztem, elektronikus beküldésre kijelöltem, beküldtem, megkapták, továbbították a NAV-nak. Eltelt három nap. Ismerős levél a postafiókomban.

Az Ön részére a(z) Nemzeti Adó- és Vámhivatal elküldte a ' Értesítés - Intézkedés - Értesítés - Intézkedés (adószám), Miklósi Gábor ' típusú dokumentumát/nyomtatványát. A dokumentumot a központi elektronikus szolgáltató rendszer befogadta és továbbította az Ön értesítési tárába.

A tárhelyen (tárhelyben?) friss NAV-levél. A javítást is elcsesztem:

Hibakód: F009 Hibaüzenet: Javító bizonylat formai hibás.

Amennyiben a hibalista tartalmaz F009-es hibakódot, az ahhoz tartozó magyarázat: Nem létezik a javított bizonylat!

Az Örkényt porba alázó dadaista szöveg mélyrétegeinek kibontása helyett bevetettem a kérlelhetetlen formállogikát: annyira azért még a NAV se lehet hülye, hogy szerintük nem létezik az a javított bizonylat (bevallás), amire épp reagálnak. Mert az ugyanolyan különös lenne, mint amikor Micimackónak Nyuszi hangján valaki azt válaszolja Nyuszi erdei hajlékából, hogy nincs otthon senki. Micimackó is gyanakodott, én is gyanakodtam: lehet, hogy nem úgy értik, hogy a másodszorra beküldött, javított bevallást nem találják, hanem hogy az elsőt – a javítandót?

A két bevallást a nevemen és személyes adataimon kívül pusztán az adóazonosító jelem, na meg az elektronikus aláírásom köti össze, de ez nyilván nem elég, szegény NAV-nak sajnos fogalma sincs, miért küldtem még egy adóbevallást. Csak egy megoldás lehet: rossz vonalkódot adtam meg.

Immár rutinos e-adóbevallás-javítóként nyitottam ki "értesítési tárhelyemet", és tényleg: hiba volt azt gondolni, hogy az első levél fejlécében lévő vonalkód alatti tízjegyű számsor az a szám, amit a NAV "vonalkódként" keres rajtam.

Az ugyanis a bevallás iktatószáma.

A bal oldalon, négy sorral az ott is szereplő iktatószám alatt tényleg ott volt egy másik tízjegyű szám: a "bevallás vonalkódja".

  • Apró kitérő 4. Izé, tulajdonképpen mindegy is, hagyjuk.

Innen már tényleg csak pillanatok kérdése volt az első bevallást az ÁNYK-ba pikkpakk egyedileg ismét importálni, hibákat kijavítani, dátumot frissíteni, vonalkódot átmásolni és hiphop beadni.

Tanulság nincs, csak őszülő haj, mélyülő ráncok, két alig észrevehetően remegő kéz, és egy könnyelműen elfecsérelt nyári délelőtt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!