Friderika
12 °C
29 °C

47 év után vége a nyomtatott amerikai Computerworldnek

2014.06.26. 14:44

Jövő hétfőn jelenik meg utoljára a Computerworld című számítástechnikai lap amerikai kiadásának utolsó nyomtatott példánya – jelentette be a lapot kiadó amerikai vállalat, az IDG. A lap magát „az első, teljes informatikai közösségnek szóló” újságként definiálta. Élt 47 évet, legalábbis a nyomtatott verzió.

A főszerkesztő Scot Finnie ugyanakkor bejelentette azt is, hogy az online változat megmarad. „Rossz dolog elveszteni valamit, ami ilyen sokáig bírta, de ez csak a médiaipar természetes fejlődése” – írta. Példája szerint a vonatokat régen szén és gőz hajtotta, a Computerworld pedig most papírról elektronikusra vált.

A szerkesztők továbbra is a lapnál publikálnak, csak mostantól a Computerworld.com weboldalon, ami egyébként szintén nem mai darab: még 1996-ban alapították. Augusztus elsején pedig indul a táblagépekre és pécékre optimalizált digitális magazin. 

De mi lesz a magyar Computerworlddel?

A Computerworldnek magyar nyomtatott kiadása is létezik, ezt itthon a Project029 Kft., a korábbi IDG Hungary adja ki. Mint a cég ügyvezetőjétől megtudtuk, a magyar papírmagazin nem szűnik meg. Licencelik a Computerworld brandet, de az belső döntés, hogy a nyomtatott lap megmarad-e, és a magyar piaci viszonyok az amerikainál kedvezőbbek egy ilyen kiadvány fenntartásához.