Konstantin
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Új randiapp válthatja fel a Tindert

2014.08.20. 08:17

"Megint belefutottam abba a sötét hajú srácba, kék dzsekivel. Olyan jó lenne újra látni!" – hoz egy sokak számára ismerős és könnyedén átérezhető példát a Happn nevű randialkalmazás. A probléma megoldását három francia férfi, Fabien Cohen, Didier Rappaport és Antony Cohen kezdte el, majd egy csapat fiatal fejlesztővel kiegészülve valósították meg.

A Happn egy lokációs alkalmazás, amelyik az alapján kínál nekünk potenciális partnereket, hogy kikkel kereszteztük egymás útját a nap során. Ehhez csupán tartózkodásaink GPS-koordinátáit használja fel, és ezzel a 250 méteres körzeteinkben fellelhető valamennyi felhasználót felsorakoztatja nekünk. Hasonló elven működik tehát, mint a Highlight, csak ebben az esetben direkt az ismerkedést szorgalmazza, nem pedig a már meglévő barátok felkeresését. Az appot megnyitva, lefelé görgetve haladhatunk vissza az időben, és kereshetjük vissza, kikkel futottunk – vagy futhattunk volna – össze korábban.

Didier Rappaport, a Happn vezérigazgatója és társalapítója szerint a Happn hírfolyamának személyre szabottsága az applikáció egyik legfőbb sajátossága.

A valós életünkön alapszik, és ez az egész kulcsa. Felhozhat olyan embereket, akikkel épphogy csak összefutottunk, de nagyon szeretnénk őket viszontlátni a Happnen, ellenben olyanokat is, akikkel akár negyvennégyszer is összefutunk, csak amiatt, mert közel lakunk egymáshoz

– magyarázza.

A Tinderhez hasonlóan a Happnen is értékelhetjük a hírfolyamunkban megjelenő profilokat, hogy aztán kölcsönös szimpátia (a tinderes "match" helyett "crush") esetén az app jelezzen, és csetelési lehetőséget ajánljon fel a vonzó ismeretlennel.

A randiapp készítői garantálják a felhasználók biztonságát azáltal, hogy adataikat és pillanatnyi tartókodási helyüket is bizalmasan kezelik – nem mentik azokat, és a többi user számára sem nyilvánosak –, így nem teszik ki őket a zaklatás veszélyének. (A Tindernek már volt hasonló botránya.) Sőt, külön hangsúlyozzák, hogy a Facebookon sem tesznek közzé semmit, noha a regisztrációnkat akár a Facebook-hozzáférésünkkel is felgyorsíthatjuk.

Nem követjük az embereket, csupán a keresztezési pontokat rögzítjük, vagyis nem tudjuk, hogy máskor épp hol vannak

– mondja Rappaport.

Az alkalmazás természetesen szülőhazájában terjedt el először, ahol a márciusi indulás óta már több mint negyedmillió francia Happn-felhasználóról tudnak, Londonban mintegy tízezer főnél tart a regisztráltak száma, Berlinben pedig ennél csak alig valamivel kevesebb a Happn-userek száma. 

A Guardian újságírónője, Van Badham keddi cikkében például már egyenesen temeti és idejétmúltnak nevezi a "rémisztő" Tindert, a francia appot pedig az ismerkedés új alternatívájaként emlegeti.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!