Virág
0 °C
2 °C

Videó készült az Apple ufójáról

2014.09.01. 15:14

Az közismert, hogy az Apple a világ egyik legjobban kinéző irodaház-komplexumát építi Kaliforniában. A Campus 2 elnevezésű, 175 hektáros, kerek, vagyis hát mondjuk ki, ufó alakú épületről eddig nem nagyon került ki fotó, de most valaki fogott egy Gopróval felszerelt távirányítású kvadkoptert, és lefilmezte az építési területet.

A nyolcperces felvételen látszik, hogy valóban kör alakú épület születik, és már kezd látszani az épület végső formája.

Az eredeti ötletet még Steve Jobs jelentette be 2011-ben, és a tervek azóta is futurisztikusak. Sir Norman Foster, a vállalkozás főépítésze egy, a közelmúltban adott interjúban számos részletet osztott meg. Kiderült például, hogy

  • az autókat teljesen száműzik a telephelyről, pontosabban a föld alá vezetik a forgalmat,
  • a felszínen beton helyett zöld felületek lesznek
  •  ezer kerékpár lesz a tárolókban

A Campus 2-t a tervek szerint 2016-ban adják át. Az épület energetikai szempontból önellátó lesz. A földgáz alapú rendszer csak vészhelyzetben nyúl majd a lakossági hálózat áramához, az épületet borító üvegfelület egy részén pedig napelemeket szerelnek fel. A világítást LED égők biztosítják mindenhol, ahol a természetes fény nem lesz elég, és az épületet nem légkondi hűti az idő 70 százalékában, hanem a természetes légmozgás.