Vilmos, Bíborka
2 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Az iPod meg közben csendesen meghalt

2014.09.10. 10:38

Miközben a világ az iPhone 6 és az Apple-okosóra bejelentésén ámult, a cég levette az online boltjának oldalairól, és azzal nem hivatalosan eltemette az iPod Classic zenelejátszót. Ez volt az a kütyü, ami annak idején menővé tette az mp3-zenék hallgatását, ami elindította az iTunes zeneboltot, és ami fenekestül forgatta fel az egész zeneipart, beindítva a digitális terjesztés égszakadás-földindulását. Az Apple több százmilliót adott el belőle, hogy aztán az okostelefonok elterjedésével lassan értelmét veszítse az, hogy egy külön kütyüt tartsunk zenelejátszásra.

Az első iPod 2001 őszén jelent meg, 400 dollár volt az ára, és egy 5 gigabájtos merevlemez volt benne, ami nagyjából ezer zeneszám tárolására volt elég (ez is volt a hivatalos reklámszlogen: ezer dal a zsebedben). Messze nem ez volt az első mp3-lejátszó a piacon, de apró mérete, az akkor zseniálisan újnak számító kontrolltárcsa könnyű kezelése, és persze az Apple már akkor is mindent elsöprő marketingje hatalmas sikert csinált belőle. Később még öt generáció jelent meg belőle, az utolsó 2009-ben, ennek már színes kijelzője volt, videókat is lejátszott, és 160 gigás volt a háttértárja. A termékcsalád később oldalágakat is növesztett, először a kis méretével hódító Mini jött (ezt később Nan-ra keresztelték át), aztán a szuperminimalista és olcsó Shuffle, végül az érintőképernyős iPod Touch. Ezek továbbra is kaphatók az Apple online boltjaiban, csak a klasszikus modellt vonják ki.

Az iPodok divatja 2009-ben érte el a csúcspontot, akkor évi 55 milliót adtak el belőle világszerte. Mivel ma már a legolcsóbb telefon is tud zenét lejátszani, a különálló mp3-lejátszók egyre inkább mennek ki a divatból, annak ellenére, hogy állandó árcsökkentésekkel próbálják őket életben tartani. Már az iPod Touch - ami nem sokban különbözik egy SIM-kártya nélküli iPhone-tól - eladásai is meredeken zuhannak. Az egykori 50 milliós éves eladásoknak tavaly már csak a felét tudta a teljes iPod-család produkálni, idén pedig három negyedév után (amibe beleértendő a tavaly karácsonyi is) még nem érte el a 12 milliót.