Hátra szerelt hajtóművel gyorsulnak az amerikai katonák

2014.09.15. 09:37

Az Arizonai Egyetem ember-gép integrációját kutató tanszéke általában mozgássérült vagy amputált emberek mozgásának segítésén dolgozik különböző robotvégtagok kifejlesztésével, de most az amerikai hadsereg kutatásait összefogó DARPA kérésére az egészséges emberek segítésén dolgozik.

A kérés az volt, hogy találjanak ki valamit, ami segít egy futónak egy mérföldet, vagyis 1,6 kilométert 4 perc alatt lefutni. Az egyetem dolgozói egy hátra szerelhető hajtóműben látják a megoldást, és az első tesztek alapján nem is feltétlenül rossz az irány.

Az egyelőre erősen kísérleti állapotban lévő szerkezet annak ellenére javított másodperceket kétszáz méteres, illetve egy mérföldes távon a futó teljesítményén, hogy a sportolónak plusz öt kilót kellett magával cipelnie (ennyit nyom a jetpack). A mérések szerint ráadásul a javulást úgy sikerült elérni, hogy közben a test energiafelhasználása sem nőtt meg számottevően. A DARPA természetesen az amerikai hadsereg katonáinak szánja a kész változatot

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla