Kinga, Kincső
18 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Függetlenné válik a Paypal

2014.10.01. 11:57

2015-től önálló cégként folytatja a Paypal. A legnépszerűbb online fizetési platform tulajdonosa eddig az Ebay volt, de a netes aukciós oldal úgy döntött, jövőre két külön céggé alakulnak. Az új Ebay vezérigazgatója az eddig is a piactérért felelős Devin Wenig lesz, míg a Paypalt az American Expresstől leigazolt Dan Schulman vezeti majd.

Első hallásra furcsának tűnhet a válás, hiszen logikusnak tűnik, hogy ha valaki a piactéren venne valamit, és ezért cégen belül is fizet, akkor az együttműködéssel mindkét csapat jól jár. Ugyanakkor a Paypal piacvezetői törekvéseit korlátozhatja, ha nem független szereplőként, hanem egy nagy piaci szereplő oldalhajtásaként tekintenek rá.

Belső statisztikáik alapján ma minden hatodik, neten elköltött dollárért a Paypal a felelős, de ezt az arányt tovább szeretnék növelni. Ehhez valóban jókor jöhet az önállósodás, hiszen az utóbbi időben nagy a mozgolódás a digitális fizetés piacán. Továbbra is a Paypal az első, jócskán megelőzve a második Google Walletet, de ez nem látszott meg a cég (ekkor még az Ebay) részvényárfolyamán, ezért néhányan már korábban is a szakadást sürgették, mondván, hogy 

a jelenlegi felállásban a Paypal nem tud igazán kibontakozni.

A függetlenedéssel a cég várhatóan több befektetőt vonz majd, így gyorsabban fog tudni reagálni a verseny fokozódására. Több téren, például a mobil bankkártya-leolvasók esetében is nyomulnak a vetélytársak, de a legkomolyabb kihívónak az Apple Pay tűnik. Ez a szolgáltatás ugyan még elég új, és első körben csak mobilpénztárcaként fog működni, de más területen is hamar a Paypal fejére nőhet. Ezért a szakértők azt várják a cégtől, hogy a webes és a mobilfizetés mellett a fizikai boltokban is erősíteni fog, és mindhárom frontra egyformán nagy hangsúlyt fektet a jövőben. Erre utal a bankkártyás fizetés témájában otthonosan mozgó Schulman megszerzése is.

Mindeközben az Ebay sem fog unatkozni, hiszen a kínai Alibaba a tőzsdei rekordokat sorra döntögetve tör a trónjára.