Auguszta
-3 °C
2 °C

NASA-bázist vett a Google

2014.11.11. 17:25

A Moffett Field légibázist már évek óta magángépeik tárolására használták a Google alapítói. Most megállapodtak az amerikai kormánnyal, hogy hatvan évre kibérlik a NASA-tól a repteret. A Google átveszi az üzemeltetés, de a tulajdonjog a kormánynál marad.

A NASA sajtóközleményben jelentette be, hogy a Google tulajdonában lévő Planetary Ventures LLC cég 1,16 milliárd dollárért lízingeli a területet, ezzel a kormányhivatal üzemeltetési költségei évi 6,3 millió dollárral csökkennek. 

1024px-Aerial View of the NASA Ames Research Center - GPN-2000-0
Fotó: Wikipedia

A közleményben a NASA feje,  Charles Bolden azt írja, hogy „ahogy a világűrben egyre nagyobbak vagyunk, próbáljuk a lábnyomunkat a földön csökkenteni”. 

A NASA és az amerikai kormány General Services Administration nevű szerve négyszáz hektárt, köztük a egyes (Hangar One, ma már gyakorlatilag történelmi emlékmű) kettes és hármas hangárt, az irányítótornyot, két (ki)futópályát és egy golfpályát ad át a Google-nek.

A Google vállalta, hogy visszaállítja és fenntartja a terület történelmi integritását. Emellett több mint 200 millió dollárt fektetnek be, hogy saját céljaikra használják a kettes és a hármas hangárat. Például kutatásra, közösen a NASA-val. A sajtóközlemény alapján úgy tűnik, gyakorlatilag ez a telephely lesz a Google X kutatási labor új lakhelye: innen jöttek ki olyan fejlesztések, mint például az önvezető autó vagy a Google Glass.