Vilhelmina
11 °C
28 °C

Tablet olvasása után rosszabbul alszunk

2014.12.23. 10:23

Gyorsan átalakulnak a tartalomfogyasztási szokásaink, és már a papírra nyomtatott könyvek helyett is egyre többször kijelzőn olvasunk. Amerikai kutatók megvizsgálták, hogy ez miként befolyásolja az alvási szokásainkat, és kimutatták, hogy a kékes fények hullámhossza – amit az aktív kijelzővel ellátott e-könyv-olvasók és tabletek bocsátanak ki – megváltoztatja a cirkadián ritmust, az emberi test belső óráját.

A vizsgálatot viszonylag kis csoporton, egy tucat önkéntesen végezték el, és előfordulhat, hogy egy nagyszabású vizsgálat más eredménnyel zárulna. Ugyanakkor érdemes megfogadni a tabletezéssel kapcsolatos tanácsokat, ha sok időt tölt a kijelző előtt és nehezen alszik el.

A kísérlet résztvevői két hetet töltöttek el egy alváskutató központban. Az első héten a csoport egyik fele hagyományos könyvet kapott, a másik fele aktív kijelzővel felszerelt e-könyv-olvasót. Egy hét után cseréltek. Mindkét csoportnak naponta 4 órán át kellett olvasnia, és este tízkor ágyba dugtak mindenkit.

Az eredmények látványosak voltak. Akik e-könyvet olvastak, azoknak estére 50 százalékkal alacsonyabb volt a melatonin-szintjük, mint a hagyományos könyvet olvasóknak. A melatonin alacsonyabb szintje azt jelezte, hogy az e-könyv olvasása másfél órával eltolta a cirkadián ritmust. Az e-könyvet olvasóknak tíz perccel tovább tartott elaludni, miután lekapcsolták a lámpákat.

Ezek apró változások, de a kísérlet résztvevői is észrevették a különbségeket. Amikor eljött az alvás ideje, az e-könyves csoport kevésbé érezte magát álmosnak, és ami miatt érdemes megfontolni, hogy mit olvasunk esténként: másnap hosszabb ideig tartott teljesen éber állapotba kerülniük.