Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

2015 közepére szabványos lehet a vezeték nélküli töltés

2015.01.06. 10:23

Mindeddig három nagy szakmai szövetség dolgozott azon, hogy a mobiliparban a jövő egyik fontos technológiájának tartott vezeték nélküli töltés szabványait kialakítsák, és ezek közül kettő (melyek már tavaly február óta szorosabb együttműködésbe kezdtek) hétfőn bejelentette, hogy a hatékonyabb és a gyorsabb fejlesztés érdekében egyesülnek, és közösen dolgoznak tovább.

Az egyik érintett szervezet a Samsungot és az Intelt is a tagjai közé számláló Alliance for Wireless Power (A4WP), mely mögött több mint 140 iparági szereplő áll, a másik pedig a Power Matters Alliance(PMA), melyet 70 nagy cég támogat, köztük az amerikai távközlési óriás, az AT&T.

A technológia globális szabványosításának felgyorsítása érdekében megindított egyesülési folyamat lezárását az év közepére tervezik, az új szervezet nevében egyelőre még nem állapodtak meg.

Eddigi tevékenységük során az A4WP a Rezence márkanév alatt futó programban a mágneses rezonancia elvén alapuló töltési technológiára, míg a PMA az indukciós töltés fejlesztésére koncentrált. Az egyesülés egyik bevallott célja, hogy megelőzzön egy szabványosítási háborút, és azon munkálkodjanak, hogy mindkét technológia világszerte elérhető legyen minden eszközön.

Ugyanakkor versengés fennmarad, mivel a harmadik (most már: a másik) szabványosítási szervezet, a Wireless Power Consortium 217 tagja között ott van a Philips, a Qualcomm és a Nokia is. A WPC nevéhez a Qi (ejtsd: csí) nevű indukciós szabvány kötődik. Ugyanakkor az is könnyen megtörténhet, hogy a maradék két szervezet is tovább közeledik, ugyanis több nagy cég (mint például a Microsoft, a Qualcomm vagy a Samsung) mindkét csoport munkájában részt vesz.