Zoltán
9 °C
21 °C

Most repül a fejünkbe a tananyag

2015.01.21. 09:31

Kis időre megszakítjuk a menő kütyükről szóló végtelenített adásunkat, hogy körül tudjunk nézni a londoni BETT-en, a világ legnagyobb oktatási kiállításán. Bizonyos szempontból ez a show is pont olyan, mint a többi: az érdeklődők tömött sorokban zsizsegnek a vállalatok standjai körül. A különbség az emberközpontúság, itt ugyanis a tanár és a diák hatékony együttműködésén van a hangsúly, és nem áll négyzetméterenként egy-egy dörzsölt menedzser, dollármilliárdos bizniszben reménykedve.

bett
Fotó: bettshow.com

A budapesti Educatio kiállítás már teljesen elvesztette a technológiai fókuszát, oda már csak a felvételizők néznek ki. Persze az mindig is egy falusi majális volt az 1985 óta megrendezett BETT-hez képest, ahol idén körülbelül 35 ezer látogató és 700 kiállító fordul meg. Itt még az ősellenségek is kibékülnek: a Google, az Apple és a Microsoft oktatásért felelős igazgatói egyaránt előadást tartanak, pedig egy szórakoztatóipari vásáron kizárt, hogy ez a három cég elviselje egymást egy légtérben.

Az oktatásban is éles a verseny e három cég között. A Windows és az Office szerepét nem kell magyarázni: pont azért vágtak az ex-Microsoft-vezér Steve Ballmer fejéhez tojásokat a BME előadótermében, mert látványosan sok milliárd forintot kaszáltak az oktatási beszerzéseken. Azóta változott a Microsoft kínálata, van például ingyenes online irodai rendszere, amivel simán el lehet sajátítani az alapokat, állami hozzájárulás nélkül. Csakhogy ilyen rendszere a Google-nek is van, az Apple pedig ingyen adja az irodai programokat az eszközeihez.

A kérdés nem is úgy hangzik, hogy melyik szoftver használatát tanulja meg a gyerek, mert mindegyik nagyjából ugyanúgy formázza a fejléceket. Azt kell eldönteni, hogy

számítógép, vagy inkább tablet legyen a diákok kezében?

Érthető az a megközelítés, hogy a tablet a legmodernebb kütyü, és segíteni kell azokat, akiknek nincs pénzük ilyesmire. Ezt a célt szolgálja például az MTVA nemrég modernizált Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelye, ahol tableteken tudjuk megnézni a kiállított tárgyakhoz kapcsolódó archív felvételeket. Az épületben helyet kapott egy Samsung Smart School oktatóterem is, és az odalátogató osztályoknak tabletekkel tartanak hightech irodalom és történelem órát. Élménynek jó, de ebből nem következik, hogy a napi tanuláshoz is tabletekre lenne szükség.

Az már bebizonyosodott, hogy az érintőkijelző nem igazán fontos: a Windowst használók nagy része a régi start menüt sírta vissza. Több érvet fel lehet hozni a hagyományos laptopok mellett:

  • A diákok a leendő munkahelyükön is számítógépnél fognak ülni, tehát meg kell tanulniuk gépelni. A tabletekhez csatolható billentyűzetek lemerülnek, elvesznek, vagy otthon maradnak, és nem is igazán kényelmesek.
  • A laptopok egyszerre több ablakot meg tudnak jeleníteni, ami nélkülözhetetlen a hatékony munkához. Különösen akkor, amikor több forrást és a jegyzeteket egyszerre kell látni.   
  • Egy laptopra, legyen azon Windows vagy Chrome OS operációs rendszer, több felhasználó be tud jelentkezni a saját profiljával. A személyes adatok tárolása megoldható a felhőben, így nem kell minden egyes diáknak saját eszközt venni.
  • A laptopok (főleg a Chromebookok) nagyon olcsók, amivel nem csak az állami büdzsé terhelése enyhül. Ezek a gépek használt eszközként gyakorlatilag értéktelenek, ezért kisebb a lopás veszélye. Egy iPad vagy egy Galaxy tablet mindig is értékes eszköz lesz a tolvajok szemében.

A fentiek miatt nagyon várjuk a gyártók bejelentéseit. A Google és a HP vezetői nagy előadásokat tartanak, le merem fogadni, hogy tartogattak valami meglepetést a BETT-re. Az Intel Galileo és a Raspberry Pi szakértői oktatást tartanak miniszámítógépeik programozásáról, és lesz egy rakás szakmai  előadás is. Például a fordított oktatásról, melyben a diákok otthon veszik végig a tananyagot, tankönyvek helyett látványos és izgalmas oktatóvideókkal, és így az iskolában már nem az új ismeretek átadásával kell foglalkozni, hanem lehet helyette vitatkozni, problémákat megoldani.

bett2
Fotó: bettshow.com

Néhány olyan sztár is fellép, mint Jimmy Wales, a Wikipedia alapítója, Bob Geldolf aktivista és üzletember, valamint Sir Ken Robinson oktatási guru, akinek a TED-es előadását milliók látták.

Az idei BETT különlegessége a skandináv részleg, ahol dán, norvég és svéd tanárok a diákjaikkal együtt mutatják be, hogy milyen eszközöket használnak most, és miket terveznek használni a jövőben. Minket persze az érdekel a legjobban, hogy a BETT-re ellátogató Czúnyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár és szakértői küldöttsége milyen tapasztalatokkal fog hazatérni, és az itt látottakból mit akarnak majd átültetni a magyar közoktatásba.