Konrád
8 °C
26 °C

Egyre több a kínai netező, de a netcenzúra is erősödik

2015.01.26. 13:12

Egyre nehezebbé válik a kínai tűzfal megkerülése, vagyis az országban blokkolt oldalak elérése, miközben soha nem látott magasságba, 648 millióra emelkedett Kínában az internetezők száma 2014-ben – írja az MTI.

A múlt héten több, a kínai tűzfal megkerülését lehetővé tevő virtuális magánhálózat (VPN) is ellehetetlenült Kínában, erről maguk a szolgáltatók tájékoztatták a felhasználókat. Az egyik legkedveltebb, az Astrill VPN a szolgáltatásának blokkolását a cenzúra erősödésének tudja be. A blokkolás az iOS rendszert használó Apple termékeket érinti, a Mac számítógépek kivételével, de akadtak felhasználók, akik Windows-zal sem tudtak többé a fal mögé kerülni. Az Astrill mellett két másik nagy VPN-szolgáltató, a StrongVPN és a Blue Frog is üzemelési problémákat jelentett.

2013 során már volt egy hasonló akció Kína részéről, a mostani blokkolás viszont az akkorinál kifinomultabb és kiterjedtebb. A változások a Global Times című kínai napilap szerint a nagy tűzfal frissítésének tudhatók be. A VPN szolgáltatás használatával elérhetők Kína által nemkívánatosnak tartott tartalmak, mint a Facebook, a Twitter, a YouTube, a The New York Times vagy a Bloomberg hírügynökség oldalai. A szolgáltatást a Kínában élő külföldi állampolgárok és az ott működő cégek többsége használja. Az előírások szerint külföldi cég nem nyújthat VPN-szolgáltatást, azt csakis kínai vállalat és kizárólag regisztráció után biztosíthat az országon belül.

Mindeközben a kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett jelentése szerint a világhálót Kínában használók száma a tavalyi év végére 648 millióra nőtt, ez 16 millióval több júniushoz képest, és 30 milliós emelkedés 2013-hoz viszonyítva. Immár a lakosság 48 százalékának van hozzáférése az internethez.