Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

A Google nem jutott el a Holdra

168955486
2015.02.03. 18:07
A Google végleg kihátrált az 1500 dolláros okosszemüvege, a Glass mögül. A viselhető technológia zászlóshajójában sokan látták a potenciált, de a Google nem kész termékként, hanem formálható eszközként gondolt a szemüvegre. Hogy a felhasználók és a fejlesztők mennyire akarták formálni, azt a bukása jól mutatja. De ez még nem a vég; a Glassnek megvoltak a maga hibái és hátrányai, de akkor is inkább első fecskeként, mint utolsó hírmondóként érdemes gondolni rá.

Amikor az Apollo–13 oxigéntartálya félúton a Hold felé felrobbant, a legénység és a NASA tudta, hogy búcsút mondhatnak a Holdra szállásnak. A kérdés innentől fogva az volt, hogy az űrhajósok is odavesznek-e, vagy meg tudják menteni az életüket. Bár a Holdra nem jutottak el, a földi irányítás segítségével a legénység épségben visszatérhetett a Földre. A NASA később sikeres kudarcnak minősítette a missziót. Hiába nem érték el a Holdat, a három űrhajós túlélte az utat, pedig erre senki nem fogadott volna.

Ilyen sikeres kudarc volt a Google Glass is.

Elkészült, mert elkészülhetett

Most, 2015 elején úgy tűnik, a Google Glass elsősorban azért született meg, mert létezett a gyártáshoz szükséges technológia. A technikai fejlődés nem előre elrendelt irányban zajlik; az új alkatrészek gyártása, a miniatürizálási lehetőségek javulása vagy a szoftverek fejlődése gyakran késztetik kísérletezésre a mérnököket. Vannak új fejlesztések, amik természetes igényeket elégítenek ki (például az okostelefonok és a tabletek), és vannak, amik új igényeket teremtettek. A Glass leginkább ennek a kettőnek a határmezsgyéjén mozog.

A Google valószínűleg belátta, hogy nem érdemes tovább futtatni a projektet. Júliusban Babak Parviz, a Glass vezető fejlesztője lelépett az Amazonhoz, és az első felhasználók sem rajonganak a készülékért. James Katz például azért adta vissza a szemüveget, mert nem vette sok hasznát, az viszont nagyon idegesítette, hogy mennyire megbámulják, ha viseli.

A Glass a maga műfajában vadonatúj termék volt; ekkora számítási teljesítményt és ilyen sokoldalúságot korábban talán még senki nem zsúfolt bele egy viselhető eszközbe. A Google tudta, hogy ebben rengeteg lehetőség van, de a fejlesztőkre bízta ennek a kiaknázását. Hogy mire lesz ez jó? Hát, azt mindenki találja ki magának. Néhányan kitalálták, de a többséget teljesen hidegen hagyta a dolog.

Viszont ez nem jelenti azt, hogy a Google Glass evolúciós zsákutca volt. Sőt, pont annak a jele, hogy eláraszthatnak minket árasztani az ilyen eszközök. A Glass egy első fecske volt, csak nem nyarat csinált, hanem mindenki agyon akarta lőni. Van ilyen. A Nintendo Power Glove is megmutatta, milyen jópofa dolog a mozgásérzékelős videojáték, aztán amikor megbukott, a Nintendo húsz évet várt, mire ismét hasonlóval próbálkozott. A Wii már óriási siker lett. Évtizedekig tartott, amíg kiforrott a technológia, és az emberek is elfogadták, hogy a videojáték nem ér véget a joypadnél.

Ma még a Google Glass is épp olyan fura öszvérnek tűnik, mint a Power Glove. És legalább olyan kiforratlan is; mert igen, az okosszemüveget jó okkal lehetett utálni.

A Google Glass hét fő bűne:
  1. Drága. A Google nem tudta elmagyarázni, hogy miért kéne 1500 dollárt fizetni egy olyan szemüvegért, amiről még ők se tudják pontosan, mire lesz jó.
  2. Kényelmetlen. Nem elég, hogy egy ujjnyi számítógépet kell egyensúlyoznunk az orrunkon, még össze sem lehet hajtani. A viselhető technológia lényege pont az lenne, hogy kényelmesen beilleszthessünk egy új eszközt a mindennapi életünkbe. Nem az, hogy kisbőröndöt veszünk az okosszemüvegünknek, hogy legyen miben tartani. Az Oculus Rift sem a kényelemről szól, de az olcsóbb, olyan élményt ad, amit semmi más, és az senkit sem zavar, ha a négy fal között csinálják.
  3. Fejfájást okoz és dekoncentrálttá tesz. Az eszközt hosszabb távon használók közül sokan panaszkodtak fejfájásra, és az sem túl kényelmes, hogy a Glass kis képernyőjére kell pillantanunk a lekért információért.
  4. Pocsék az üzemidő. Az okosszemüveg akkumulátora alig 5 órán át bírja egy feltöltéssel, de rendszeres használat mellett ez 3-ra rövidül.
  5. Vacak a kijelző. Nyilván senki nem akarta fennakadt szemekkel végignézni a Keresztapa-trilógiát a Glass-szel, de az nagyon is természetes igény, hogy a képernyőn a szöveges információ nappali fényben is olvasható legyen. De nem az.
  6. Rosszul működik a hangvezérlés. Ezt nem a Rigó utcában nyelvvizsgázó felhasználók mondják, hanem a BBC újságírója, akinek a brit angoljával a Glass sokszor nem boldogult. Figyelembe véve, hogy a Glasst hangvezérlésre hegyezték ki, ez felér egy tökön rúgással: egy készülék, ami csak a beszédből ért, de abból se mindig?
  7. Képtelen az önálló életre. Adatkapcsolat nélkül a Glass félkarú óriás; bár a helyi wifi hálózatról lekérheti az adatokat, ha elmegyünk otthonról, jó, ha van nálunk egy telefon, amin keresztül kommunikálhat. Viszont a keretszoftver sem a legtökéletesebb, és különben is: ha már van nálunk egy mobil, miért vigyünk magunkkal egy ormótlan szemüveget?

Pesze, a Glass nem volt használhatatlan eszköz. Újságíróként dolgozva például hasznos lehet, ha olyan videókat készíthetünk, amiket máshogy nem tudnánk, csak az orrunkra kötött kamerával, és az alkalmazások között is voltak jópofák. A fénymérő, a zoomolási lehetőség (kvázi távcső), a térkép, a beszélt szöveget feliratozó alkalmazás, vagy az interaktív csillagtérkép jópofák voltak, de nem győzte meg a széles tömegeket arról, hogy ez megér 1500 dollárt. Az meg utoljára a Neuromancerben volt menő, hogy állandóan láthatjuk magunk előtt, hány óra van.

Út a vadonba

Hogy ez rögös út lesz, azt már akkor tudni lehetett, amikor a Glasst még be sem mutatták. Amikor kiborgot vertek egy párizsi McDonald'sban, csak mert leszerelhetetlen fejkamerát viselt, már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy kevesen tolerálják a pofájukba tolt videokamerát. A miniatürizálás és a tömeggyártás nem készült fel az adatvédelmi ombudsmanokra. Sem az átlagemberekre. A Glass még a mostaninál is bétább verzió volt, amikor már egy csomó helyről kitiltották őket; lehet, hogy kevesen használták a szemüveget, de azt mindenki tudta, hogy alkalmas a magánszféra megsértésére.

Az ilyen előítéletektől nehéz szabadulni. Emlékeznek még a rádiótelefon szóra? És arra, hogy a kilencvenes években mindenki bunkofonnak rövidítette? Igen, annak idején egyértelmű volt, hogy aki mobiltelefont használ, az egy feltűnősködő, újgazdag bunkó. Ma evidencia, hogy aki Google Glasst használ, az feltűnősködő, újgazdag bunkó. A glasshole (glass + asshole) kifejezést hallották már? Nagyjából ugyanazt jelenti. És ezen még a Google etikai kódexe sem segített.

Mert hát kik engedhetnek meg maguknak egy ilyen kütyüt? Azok, akik keresnek annyit, hogy ilyesmire is elszórhatják. San Franciscóban a Google Glass a társadalmi egyenlőtlenség szimbóluma lett. A szilícium-völgyi cégek sikere ugyancsak felsrófolta a környékbeli ingatlanárakat, ami nyilván nem tetszik azoknak, akik évtizede óta itt élnek, és a tech cégek térnyerése miatt megtűrt senkik lettek a saját otthonukban. Nekik a Glass olyan volt, mint a bikának a vörös posztó; a szemüveg a helyieket ellehetetlenítő gazdagok ikonja lett.

A Glassnek meg kellett küzdenie ezekkel az előítéletekkel, ráadásul úgy, hogy mindeközben még menő sem lehetett. Engem is meglepett, amikor a CES-en láttam újságírókat, akik hordták és használták is. Pedig egy diszkrét fejkamera hatékonyabb lehet, mint a klasszikus diktafon-fényképezőgép-jegyzetfüzet kombó, de a Glass a mostani formájában túl ormótlan ahhoz, hogy sikeres lehessen. Maximum a megszállott kockák láthatnak benne potenciált, de belőlük nehezen lesz divatdiktátor.

Ez nemcsak a Glass sorsa; minden viselhető eszköz számíthat hasonló fogadtatásra. Amíg ezeket nem lehet könnyűszerrel beilleszteni a mindennapi életbe, addig nem lesz belőlük népszerű termék. Miért is lenne az, ha egyelőre egy okostelefon egyelőre minden szempontból sokkal jobb és kényelmesebb?

A Google ezzel nyilván tisztában volt: a Glass direkt került ennyire nyers formában a felhasználókhoz. Azt szerették volna, ha a korai vásárlók lelkesedése viszi a hátán a projektet; ha az első vásárlók aknázzák ki az eszköz teljes potenciálját, és ez lendíti előre a népszerűségét. Úgy viszont nehéz ilyet csinálni, hogy az embert közben glasshole-nak nézik. Az átlagember csak annyit tudott a Google Glassről, hogy ez egy drága, használhatatlan cucc, és senki ne kamerázzon vele a pofájába. Ezzel valószínűleg nem számoltak előre – vagy mégis, és épp azért lett belőle a kiválasztott kevesek méregdrága játékszere? 

Ha előrerohansz, nézd meg, követ-e valaki

Megesik, hogy a fejlődés előrerohan, és nem néz hátra, hogy követi-e valaki. Amikor az Avatar több százmillió dollárt hozott a moziknak, és a kijelzőgyártás elért abba a fázisba, hogy az otthonokba is bekerülhettek a 3d tévék, a gyártók sorozatban hozták ki az új tévéket a térhatású szemüvegekkel, és a filmkiadók is besoroltak mögéjük a 3d filmekkel. Csak a tévénézőket nem kérdezték meg, szükségük lenne-e rá. Kényelmesebb volt kirakni az egyenlőségjelet a térhatású mozikba eladott több százmilliló jegy és az otthoni tévézési szokások közé.

Aztán a tévézők többsége rájött, hogy a szemüveg nélküli tévézés kényelme többet ér a 3d-nél. Az átlagos felhasználó nyitott az újdonságokra, de csak akkor, ha az megfizethető, és semmilyen áldozatot nem kell hoznia érte. A 3d tévék viszont drágák voltak, és rákényszerítették a nézőt, hogy viseljen szemüveget a tévézéshez. Hogy ez mennyire volt jó ötlet, jól mutatja, hogy az idei CES hívószava már nem a 3d, hanem a 4K volt. A nagy felbontás szemüveg nélkül is jól látható javulást hoz.

Ez az, amit mindenkinek figyelembe kell vennie, aki radikálisan új eszközt tervez, amivel beavatkozik a felhasználó mindennapi életvitelébe.

A Glass útja nem olyan volt, mint a hagyományos elektronikus eszközöké, így a végeredményen sincs miért csodálkozni. A mobiltelefon, az internet, a személyi számítógépek mind a katonai, üzleti és kormányzati életből szivárogtak át a civil szférába, és tudni lehetett, hogy mire fogják őket használni. A Glass viszont egy általános célú eszköz, amiről a gyártója sem árulta el, hogy miért érdemes kifizetni érte 1500 dollárt. 

Hiába, hogy a kreatív fejlesztők hasznos orvosi és műszaki segédeszközt is faraghattak belőle, ezeket a lehetőségeket nem a Google aknázta ki belőle. Persze, akinek volt biciklije és okosszemüvege, az tudta, milyen kényelmes, hogy nem kell megállnia a térkép átböngészéséért, hanem egyből láthatja maga előtt, de ezek az apróságok is menet közben derülnek ki, így nem lehet rájuk marketingkampányt építeni.

Viszont, ahogy a Wired cikke is megjegyzi, előre meghatározott céllal és feladatkörrel csak a tömegpiacra szánt eszközöket szokták bevezetni – a Google Glasst ezzel szemben arra tervezték, hogy a felhasználók legyenek a kísérleti nyulak. Nekik kellett hozzá szoftvert írni, próbálgatni, tesztelni, határokat feszegetni. Ez működött is, de csak a profi felhasználás területén. A világsikerhez ez édeskevés. Ez a bukás viszont, ha egyáltalán az, nem a viselhető technológia bukása. Rengeteg cég kínál ilyen készülékeket: vannak egészségügyi szenzorok, fitnesztrackerek, okoskarórák, és ezek közül sokan számíthatnak szép sikerre.

A Glass is hozhat paradigmaváltást – ha valamiért, hát ezért lehet róla sikeres kudarcként beszélni. Lehet, hogy most még csak egy széles körben gyűlölt, általános felhasználásra alkalmatlan, méregdrága eszköz, de a mobiltelefon sem egyik napról a másikra lett népszerű. Nem nehéz elképzelni, hogy az olcsó, könnyű, jól működő és sokoldalú okosszemüvegek idővel elárasztják a piacot, és tíz év múlva már röhögni fogunk a Google Glass körüli hisztérián. Előfordult már, hogy így kezdődött a jövő.