Jusztin
22 °C
34 °C
Index - In English In English Eng

Elkészült a félig emberi, félig gépi sejt

2015.03.09. 10:33

A Harvard University biomérnökei létrehozták az első kiborgszövetet: neuronok, szívsejtek, izom és erek összekötve nanoszálakkal és tranzisztorokkal. A kiborgszövetek félig élő sejtek, félig viszont elektronikából állnak. A sejtek ugyanúgy működnek, mint más esetben, az elektronikai oldal azonban érzékelőként működik, ráadásul hálózatba kötve, így a számítógépek közvetlenül kapcsolódhatnak a sejtekhez. A kutatók szívszövethez már használtak beültetett nanoszálakat a pulzus mérésére.

A kiborghús létrehozásához háromdimenziós vázat használtak, erre épültek rá a sejtek. A váz általában kollagénből készül, szinte minden állatnak ebből áll a kötőszövete. A Harvard mérnökei normál kollagénből, nanoszálakból és tranzisztorokból készítették el az általuk nanoelektronikus váznak (nanoelectric scaffolds, nanoES) nevezett szerkezetet.

A kutatók nagyrészt patkányok szöveteit növesztették, de készült 1,5 centiméteres kiborgsejt emberi véredényből. A nanoelektromos részeket arra is használták, hogy információt olvassanak a sejtekből – ez az első lépés abba az irányba, hogy úgy kommunikáljanak a sejtekkel, ahogy a biológiai rendszerek teszik. 

A jövőben, ha képesek leszünk írni is a sejtekbe, akár adrenalint pumpálhatunk magunkba egyetlen gombnyomással, vagy olyan érzékelőket készíthetünk, amik egyből reagálnak a szívproblémákra. Ezektől azonban egyelőre messze vagyunk, a laborban előállított kiborgsejtek viszont mindenképpen nagy lépést jelentenek.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!