Valter
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Kína felkészült a kiberháborúra

2015.03.20. 08:59

Egy hivatalosnak számító kiadványban Kína beismerte, a hadserege és a hírszerzése egyes egységeit az internetes kiberháborúra képezték ki – írja az MTI. A témáról Joe McReynolds, a kínai katonai képességek egyik kutatója beszélt a Daily Beastnek.

Ez az első eset, hogy Peking hivatalosan is utalást tett a kiberháborús egységek létezésére. Kína és az Egyesült Államok, illetve más nyugati országok között már évek óta feszültséget okoz a kínai hekkerek tevékenysége, ami elsősorban a kereskedelmi titkok ellopását célozza. Kína viszont mostanáig visszautasította azokat a vádakat, hogy amerikai cégeknél kémkedne, vagy hogy képes lenne kibertámadásokra.

McReynolds azt mondta, a beismerést a kínai hadsereg saját kutatóintézetének ritkán publikált kiadványa, A Katonai stratégia tudománya című dokumentum tartalmazza  ez 1999 óta most jelent meg először. McReynolds szerint a kiadványból hivatalosan kiderül, hogy Kínának vannak kiberháborús képességei, és ezt katonai és civil oldalon egyaránt alkalmazzák.

A beismerésnek politikai és diplomáciai következményei lehetnek Kína és egyes nyugati országok kapcsolataira, főleg az Egyesült Államokkal. McReynolds emlékeztetett rá, hogy Peking hivatalosan mindig azt állította, hogy a kínai hadsereg soha nem támogatott semmilyen kibertámadást vagy hekkertevékenységet.