Etelka, Aletta
3 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Ingyen telefonálhatunk Nepálba

2015.04.27. 16:07

A T-Mobile USA mobilszolgáltató ingyenessé tette a Nepálban végződő és onnan kiinduló telefonhívásokat, és a Viber is kikapcsolta a számlázást az ország területén, a Google Voice pedig 1 dollárcentre mérsékelte az egyébként 19 centes tarifáját, hogy ezzel is segítsék a földrengés sújtotta területen lévők és az értük otthon aggódók közti akadálymentes kommunikációt.

A több mint háromezer áldozattal járó, 7,8-as magnitúdójú földrengés után a Google és a Facebook vészhelyzetekre kitalált eszközöket is elérhetővé tett.

A Google Person Finder nevű megoldás, amit először Haitiban használtak a 2010-es földrengés után, sms-ben és online teszi lehetővé, hogy információt szerezzünk ismerőseinkről. A több nyelven elérhető szolgáltatásra az elmúlt két napon több mint ötezer bejegyzés érkezett. Az érintettekről bárki közzétehet bejegyzéseket: a család, a barátok és a mentőalakulatok egyaránt. Ezekben általában az eltűnt személy egészségi állapotáról mentenek el információkat, vagy csupán azt jelzik, hogy az illetőt sikerült megtalálni.

A Facebook Safety Check Tool nevű eszköze arra jó, hogy amikor az egyik felhasználóról a GPS-adatok alapján kiderül, hogy a katasztrófa által sújtott területen tartózkodik, automatikusan kér tőle egy állapotfrissítést. Így pillanatok alatt információhoz lehet juttatni az aggódókat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport