Auguszta
-3 °C
2 °C

Súlyosabb lehetett a hekkertámadás, mint ahogy a Fehér Ház elismerte

2015.06.11. 22:39 Módosítva: 2015-06-11 22:41:07

Az összes szövetségi alkalmazottról megtudhattak személyes adatokat, és a társadalombiztosítási számukat is megszerezhették hekkerek, állította az egyik amerikai szakszervezet. Szerintük a decemberi kibertámadás sokkal súlyosabbak voltak annál, mint amit Barack Obama kormányzatából elismertek.

Decemberben hekkerek törtek be az Egyesült Államok szövetségi kormányának személyzeti ügyekért felelős ügynökségének (Office of Personnel Management, OPM) szervereire. Harry Reid, a demokraták szenátusi vezetője azt mondta, hogy kínaiak hajtották végre a támadást. Azt eddig is lehetett tudni, hogy óriási adatlopásról lehetett szó, több millió jelenlegi és korábbi kormányzati alkalmazott lehet érintett.

J. David Cox, az Amerikai Szövetségi Dolgozók szakszervezetének elnöke levelet írt Katherine Archuletának, az OPM igazgatójának. Az AP által megszerzett levélben azt írták, hogy tudomásuk szerint az OPM belső jelentéseiben az szerepel, hogy katonai szolgálatra, a veteránokra vonatkozó adatokat, lakcímeket, születési dátumokat, keresetre, biztosításra, nyugdíjra vonatkozó információkat is megszereztek a hekkerek.

Az OPM rendkívül értékes célpont a hekkerek számára, hiszen rengeteg emberről rendelkeznek nagyon sok információval. Éppen ezért az utóbbi időben folyamatosan fejlesztik az ügynökség informatikai védelmi rendszerét, de az csak áprilisra érte el azt a szintet, hogy sikerült felfedezniük a fél évvel ezelőtti támadást.