Szoftverhiba okozhatta a Gripen-balesetet

2015.06.13. 10:51 Módosítva: 2015.06.13. 10:54

"Arra lehet következtetni, hogy valamilyen szoftverhiba okozta a bajt, előfordult már hasonló eset a svéd légierőnél is, de persze nem előzhetjük meg a vizsgálat eredményét" - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az MTI szerint a Napi Gazdaságnak.

Bátor dolog  volt a pilótától

Kádár Sándor őrnagy szerda reggel a kecskeméti repülőtéren a Magyar Honvédség meghibásodott Gripenjével kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált. Utóbbit csak akkor tette, mikor a gép már a kifutópályán, a hasán csúszva kitört balra. Mivel ilyenkor nagy az esély arra, hogy a gép pörögni kezd, a pilóta inkább a biztonságosabb katapultálást választott

Egy vadászpilóta békeidőben ennél hősiesebbet nem nagyon csinálhat, valószínűleg megmentette a több milliárdba kerülő gépet a teljes összeroncsolódástól.

A baleset miatt azonban nem állították le a repüléseket. Azt mondta erről, hogy a katapultálás nem a szükséges körülmények között történt, ezért nem vált le az ülés a pilótáról. A többi Gripen viszont továbbra is teljes készültségben van.

Hasra száll a 30-as Gripen

Hende Csaba a korábbi, csehországi Gripen-balesetről beszélve azt mondta, jelenleg semmilyen összefüggésről nem tud a két eset között, de egyelőre itt is várják a vizsgálat eredményét.

A magyar légierő újabb súlyos balesetéről szóló részletesebb cikkünket itt olvashatja.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport