Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Mókára és munkára termett a Surface 3

2015.09.23. 22:27

Idén teljesen megváltozik a tabletek szerepe, a könnyed szórakoztatásra belőtt gépek hatékony munkaeszközzé alakulnak át. Ezt az átalakulást már az Apple is elindította az iOS 9 és az iPad Pro bevezetésével, de egészen biztosak vagyunk abban, hogy 

a Microsoft lesz az, aki a forradalom élére áll. 

A Windows 10 fejlesztője október 6-án mutatja be a legújabb hardvereit, és ezeknek az a közös tulajdonságuk, hogy képesek lesznek az Office futtatására. Az új Lumiák mellett érkeznek különböző méretű Surface tabletek is, hogy a Microsoft minden mérettartományban versenyezni tudjon az Apple-lel.

Mindenki rápörgött a hibridekre

Az iOS 9 és az iPad Pro megjelenésével az Apple egyértelműen kifejezte azt a szándékát, hogy elmossa a határvonalat a számítógépek és a tabletek között. Az iOS 9 osztott nézete nem a felhőtlen szórakozást szolgálja, hanem a munkát. Főleg arra jó, hogy amikor jegyzeteket készítünk, akkor az információk forrását is lássuk, ne csak az üres jegyzetlapokat. Az iPad Pro sem a kisebb tévékkel fog versenyre kelni, hanem a hasonló méretű laptopokkal.

A Microsoftnak azonban egyre nagyobb esélye van arra, hogy a hibridek világában vezető szerepre törjön, mert mindig is abban hitt, és úgy próbálta kialakítani az operációs rendszerét, hogy az minden feladatra jó legyen. 

Az elmúlt évek eseményei azt igazolják, hogy nem is olyan könnyű összekapcsolni a szórakozás és a munka világát. A Windows 8-tól frászt kapott mindenki, aki dolgozni akart a számítógépén, míg az első Surface tableteken azok röhögtek, akik a vékonyabb és könnyebben használatható iPadet vagy valamilyen androidos tabletet választottak. A most kapható Surface gépek már levetkőzték az első modellek hibáit, az idén nyáron bemutatott Windows 10 pedig kijavította az operációs rendszer főbb hibáit. Még találtunk benne javítandó részleteket, de alapvetően úgy találtuk, hogy erre a rendszerre a Microsoft már tud építeni.

   Surface 3 Surface 3 Pro
Kijelző 10,8 colos és 1920 x 1280 pixeles 12 colos és 2160 x 1440 pixeles
Akku Tíz óra videolejátszás Kilenc óra böngészés
Tárhely 64 GB vagy 128 GB 64GB, 128GB, 256GB vagy 512GB
Processzor és RAM Négymagos Intel Atom x7
2 GB vagy 4 GB RAM
1.6Ghz (2.4Ghz burst)
Intel Core i3, Core i5 vagy Core i7
4GB vagy 8GB RAM
Beépített támaszték háromállású többállású
Surface Toll Külön kapható Tartalmazza a csomag
Méretek 267,1 x 187 x 8,7 mm, 622 g 201,3 mm x 292 mm x 9,1 mm, 800g
Hálózat wifi 802.11 a/b/g/n/ac
bluetooth 4.0 LE
wifi 802.11 a/b/g/n/ac
bluetooth 4.0 LE
Csatlakozók teljes méretű usb 3.0
mini displayport
microSD kártyaolvasó
fülhallgató jack
microusb töltő
teljes méretű usb 3.0 
mini displayport
microSD kártyaolvasó
fülhallgató jack
töltő
Kamera és hang 3,5 megapixeles szemközti
8 megapixeles hátsó
sztereó mikrofon és hangszóró
két 5 megapixeles kamera
1080p HD videorögzítéssel
sztereó mikrofon és hangszóró

Az olcsóbb Surface 3 azonban már egész vékonynak és könnyűnek mondható, főleg ahhoz képest, hogy x86-os Intel processzor van benne, az ára pedig megegyezik az iPadéval.

Felkészülés a harcra

Kicsit meglepődtem, hogy nem sokkal az új Surface érkezése előtt keresett meg a Microsoft Magyarország a tesztelhető Surface 3 tablettel, hiszen ezt a modellt májusban dobták piacra az Egyesült Államokban. Mégis, ez a lépés jelzésértékű. A drágább Surface 3 Pro csak azért jutott el hozzám, mert egy microsoftos dolgozó vett magának, és elég jó fej volt, hogy kölcsönadja pár hétre. A Surface 3 most hivatalosan van itt, és nagyon remélem, hogy hamarosan a hazai boltokba kerül.

Ugyanis ez az a tablet, aminek a tervezésekor az ergonómiára is figyeltek. Az általunk kipróbált Windows 8-as és 10-es tabletek körülbelül 99,99 százalékának ugyanaz a hibája: a kijelző mögé bepakolt alkatrészek miatt a gép fejnehéz, és a legkisebb mozdulatra eldől. A Microsoft azonban elővette józan paraszti észt, és egy szélesre tárható lábat rakott oda, ahová a tablet dőlne. Ez elég távol van az atomfizikától, mégsem jutott senki másnak eszébe, és most ott tartunk, hogy a Dell és a Lenovo is Surface-klónok gyártását tervezi.

A Surface 3 annyiban különbözik a Pro változattól, hogy ennek a lábnak csak három állása van, tehát nem tudjuk olyan szépen hanyatt fektetni. De így is szépen megáll a térdünkön, vagy az asztalon, vagy azon a sík felületen, ami éppen elénk került. A méretkülönbség miatt a mágnesesen rápattintható billentyűzet kicsit kisebb, mint a Pro változaté, de még ez is nagyszerűen használható. Az is jó, hogy van rajta egy pici tapipad, mert vannak a weben olyan dolgok, amiket egyszerűbb egy egérmutatóval megbökni, mint a bumfordi ujjunkkal.

A Windows 10 is elég gyorssá teszi a munkát azzal, hogy a billentyűzettel pillanatok alatt fél kijelzőre tudjuk küldeni az ablakokat, és rögtön kiválaszthatunk egy másikat, hogy az foglalja el a másik térfelet. A böngőben - mivel rendes pc-s szoftver - hiánytalanul fut minden online eszközünk, nem úgy mint az iOS-en és az Androidon, ahol még bőven akadnak olyan műveletek, amiket lehetetlen lefuttatni.

Átlagos otthoni használatra tökéletes a Surface 3, de még a csúcskategóriás x7-es Atom processzortól sem vártunk csodákat. A Windows Áruházból letöltött appok és játékok, 5-6 böngészőfül, esetleg még egy Word és egy Excel simán futnak egymás mellett. A Windows ennél sokkal több lehetőséget kínálna, a nagyobb teljesítményt igénylő játékokat és szoftvereket azonban érdemes elkerülni.

A Microsoftnak arra kell sok energiát fordítania, hogy Windows 10 jobban el legyen látva appokkal, a kínálat ugyanolyan teljes és jó minőségű legyen, mint a rivális platformokon. De azt már most kimondhatjuk, hogy amikor írni kell, és egyszerre több programablakban akarunk dolgozni egy vékony és könnyen hordozható eszközön, akkor Windowsra van leginkább szükségünk, nem másra.