Herman
3 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Tiltólistára került az Apple Kínában

2016.04.22. 16:09

Az Apple nem adhat el több e-könyvet és filmet Kínában. Egy szabályozó testület döntött úgy, hogy a cégnek elérhetetlenné kell tennie az erre tervezett szolgáltatásait.

A New York Times cikke szerint a nyomtatott kiadványokért, a filmekért, illetve a rádió- és tévéműsorokért felelős állami szervezet intézkedett az ügyben, alig hat hónappal azután, hogy az Apple elérhetővé tette az országban az iBookstore-t és az iTunes Moviest. Az Apple Insider múlt héten vette észre, hogy a szolgáltatások elérhetetlenek Kínában. Az Apple Music egyelőre, úgy tűnik, még működik.

A cég szóvivője azt nyilatkozta a Timesnak: remélik, hamarosan ismét elérhetővé tehetik az érintett szolgáltatásokat Kínában. Ez az Apple-nek érdekében állna, mivel a kínai piac garantálhatja a cég tartós növekedését.