Nem kapcsolja be a Facebook a biztonsági bejelentkezést Szíriában

2016.05.02. 13:07

Az utóbbi napokban egyre többször tűnt fel a közösségi oldalakon az #AleppoIsBurning hashtag. A felhasználók az ottani harcokra akarják felhívni a figyelmet, miközben az egymásnak feszülő erők azon tárgyalnak, hogy Aleppóra is ki kellene terjeszteni a Szíria másik két nagy háborús gócpontjára kihirdetett fegyverszünetet.

A városban nagyon sok házat ért bombatalálat az elmúlt időszakban. Az #AleppoIsBurning hashtag mellett megjelent a #MakeFacebookRed, ezzel a légitámadásokra szeretnék felhívni a figyelmet.

Egyre többen szeretnék, ha a Facebook bekapcsolná a Safety Check nevű szolgáltatást, amellyel a helyszínen lévők tudnák jelezni családtagjaiknak, barátaiknak, hogy jól vannak. A Facebook a párizsi és a belga merényleteknél is bekapcsolta ezt a lehetőséget. Szíriában azonban nem.

A Faceboook most nem nyilatkozott a helyzetről, de még tavaly novemberben azt mondta erről, hogy az olyan helyzetekben, mint amilyen Szíriában van, nem lehet bekapcsolni ezt a funkciót. Egyszerűen azért, mert folyamatos a krízis, nem lehet tudni, hogy mikortól lehet azt mondani, hogy valaki tényleg biztonságban van. A háború évek óta tart, folyamatos az életveszély.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM