Szilárda
-4 °C
2 °C

Műholdromboló rakétát fejlesztett Oroszország

unnamed
2016.05.30. 08:42

Miután tavaly ősszel már kiszivárgott, de nem erősítették meg, most viszont az amerikai Védelmi Minisztérium számolt be róla, hogy Oroszország sikeresen tesztelte a fejlesztés alatt álló Nudol műholdromboló (ASAT) rakétáját – írja a Business Insider.

A rakétát a Moszkvától körülbelül 800 kilométerre, északra lévő Pleszetszkből indították a tesztbázisról. A próbát az amerikai kémműholdak követték, és azt állapították meg, hogy az sikeres volt – írja az ITCafé.

A riport kiemeli, hogy Oroszország egyre előrébb tart a fejlesztésben, és ez veszélyezteti az USA stratégiai rendszereit, a navigációs, kommunikációs és kémműholdakat. A meg nem nevezett források több részletet nem árultak el, így azt sem tudni, hogy a Nudolt egy létező célpontra, egy műholdra lőtték ki, vagy pedig a pályára állítás volt anélkül, hogy konkrét célpontja lett volna. A Pentagon egyelőre nem kommentálta a híradást.

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem titkolt szándéka az orosz haderő teljes modernizálása, és ez természetesen aggodalommal tölti el az amerikai tábornokokat, aki nem is restek kihasználni a helyzetet, hogy a fenyegetést hangsúlyozzák.

Oroszországban a Nudol fejlesztését meglehetős nagy titokban folytatják, az amerikai tudósítások nélkül a világ nem sokat tudna róla – bár jelenleg is inkább csak annyit tudni, hogy létezik. Hasonló projekteket minden nagyhatalom folytat, mivel a hadi technológia modernizációja miatt például a GPS-kapcsolatok létfontosságúak, így a navigációs műholdak kiiktatása óriási károkat tudna okozni.

Borítókép: americaspace.com

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!