Hortenzia, Gergő
8 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Jó edző és figyelmes óra az új Gear Fit

2016.07.25. 21:49

A Samsung új fitneszkarkötője nem fér bele kategóriájába, inkább az óra és a karkötő között van. Mindkettő egyszerre és egyik sem: a Gear Fit 2 a Gear Fit és a Gear 2 tulajdonságaiból válogatott, és egy furcsa hibrid született.

Amikor a Samsung még 2014-ben bemutatta első fitneszkarkötőjét, az volt az érzésünk, hogy letudták a kötelező kört. Az eszköz csak Samsung Galaxy mobilokkal működött, nem is mindegyikkel, inkább a csúcskategóriát támogatta. A maga idejében jónak számított, bár voltak bosszantó hiányosságai. És hát borzasztó drága volt.

Messziről feltűnik

A drágaság nem változott az utódnál sem, de a belseje annál inkább. A Gear Fit 2 egy szerethető fineszkarkötő lett a maga hibáival együtt is. Kezdjük a dizájnjával, amelyre amúgy is mindenki azonnal felfigyel. Egy élénk rózsaszín karkötőt kaptam tesztre, messziről észre lehetett venni a csuklómon. Létezik más színekben is, például van kék vagy fekete, de egyértelműen  a pink a legjobb.

A karkötő elképesztően könnyű, könnyebb, mint a saját okosórám. Aludni is lehet vele, pedig alvás közben általában zavar, ha valami van a csuklómon. Egy kicsit azért ez is zavart, végül csak két éjjel volt rajtam, inkább az ágy mellé tettem. És kissé túlzónak éreztem azon állítását egy végigforgolódott éjszaka után, hogy alvásom hatékonysága 94 százalékos volt. Sokkal kevesebbnek éreztem.

Vékony, hosszú, hajlított 1,5 hüvelykes super AMOLED kijelzője uralja a dizájnt, szemből szinte csak ezt látni a karkötőből. A kijelző méretéből adódóan nem sok információ fér el rajta, de rázsúfolhatjuk az aktuális időjárás-jelentést is, ha nagyon akarjuk. A kijelző menüje könnyen kezelhető, lapozgatásokkal számtalan menüpontot és funkciót elérhetünk. Viszont nem tetszett, hogy nem maradok az adott menüben, ha odalépegetek. Például zenehallgatásnál állandóan ki kellett keresni a lejátszót, amikor hangosítani szerettem volna a zenén, vagy a következő számra ugrottam volna. Ez bosszantó, itt még van javítanivalója a Samsungnak.

Jó edző és figyelmes óra

Mielőtt belemerülnénk a karkötő részletes elemzésébe, mindenképpen meg kell jegyezni, hogy csak Androidon működik, annak is a legújabb verzióival. Egyrészt érthető ez a Samsung részéről, hiszen minél több felhasználót szeretnének bevonni saját ökoszisztémájukba, másrészt már nem annyira menő kizárni más operációs rendszert (iOS, esetleg Windows Phone) használó felhasználókat. Vagy esetleg régebbi telefonnal, így régebbi Android-verzióval felszerelt felhasználókat.

Mellette:

– pillekönnyű, hajlított dizájn, szép színekben kapható

– nagy, hajlított super Amoled kijelző

– beépített GPS, beépített memória

– automata edzésészlelő rendszer

– 4 GB tárhely (kb. ezer zeneszám)

Ellene:

– plusz eszköz kell a töltéshez

– csak androidos mobillal kompatibilis

– önállóan nem használható, kell hozzá mobil

A Fit Gear 2-be beletoltak minden lehetséges technikát, van benne GPS, magától felismeri a mozgásformát, van 4 gigabájtnyi belső tárhelye, méri a szívritmust. Bár néhány csepp víztől nem jön zavarba, nem vízálló, így úszni nem lehet vele. Minden más mozgásra jó, például számolja a lépéseket, felismeri, ha futunk, sétálunk, biciklizünk, lépcsőzünk. De még az olyan mozgásoknak is külön kategóriájuk van, mint a szobabicikli, elliptikus tréner, futógépen futás, evezés, pilates vagy jóga. A teniszt önmagától nem tudta hova tenni, szólt is, hogy legközelebb azért állítsak be valamilyen sportot, ha ilyen intenzíven ugrálok.

Minden, edzéssel kapcsolatos adatot megnézhetünk, a szívritmusunktól, a megtett távolságig, elégetett kalóriáig. Még arra is figyel a Gear Fit 2, hogy szóljon, ha már ötven perce a gép előtt ülök cikkeket írva. Ilyenkor finoman rezeg egyet, és kiírja, hogy ideje lenne sétálni egyet. Elsétáltam kávét főzni. Beépített GPS is van a karkötőben, így ha kimozdulunk a szabadba, még a térképet is megmutatja a kijelzőn, hogy merre jártunk.

Klasszikus okosóraként is működik a Gear Fit 2: jelzi a telefonhívást, akár fel is vehetjük az eszközön lévő gombbal (vagy elutasíthatjuk, ha épp nincs kedvünk beszélgetni). A kijelzőn megjelennek a cseten, Facebookon, Twitteren, Slacken küldött üzenetek, az alkalmazások értesítései. Ezeket személyre lehet szabni, ha például nem akarunk mindig mindent megkapni, beállíthatunk csendes időszakokat is. Az üzenetekre válaszolni is lehet, a karkötőről előre beállított üzeneteket lehet küldeni még emailen is.

Az alkalmazások kezelésével van némi kavarás. Először le kell tölteni a Gear Maganert és az S Health alkalmazást. Előbbi a beállításokhoz kell, utóbbival az edzéssel és alvással kapcsolatos adatokat kezelhetjük. A Spotify kivételével mikroalkalmazásokat nem lehet rátenni a karkötőre, a Spotify appját is külön le kell tölteni a Samsung Galaxy app store-ból. És persze az androidos telefonokon kell az Android Wear alkalmazás is, hogy minden gördülékeny legyen. Szerencsére ezeket elég egyszer beállítani, az első telepítéskor, de akkor is kissé körülményes az egész.

Egészen jól használható tehát a Gear Fit 2 fitneszkarkötőként és okosóraként is. De ezzel sem tudták megoldani az okosórák legnagyobb kihívását, az akkumulátorproblémát. A Samsung három-négy napot ígér átlagos használat mellett. Lehet, hogy eleinte túl sokat nézegettem a kijelzőt vagy sokat használtam a GPS-t, de a második nap alatt nullára merült le az óra. Ráadásul útközben történt, és nem is tudtam azonnal feltölteni a nálam lévő külső akkumulátorról, mert az óra töltéséhez külön eszköz kell.

A Gear Fit 2 elvileg egy olyan eszköz, amely egyesíti a fitneszkarkötő és az okosóra előnyeit. Ennek meg is felel és ha az eredeti árát nézzük, akkor a 179 dollár (nagyjából 51 ezer forint az aktuális árfolyamon) nem is lenne sok érte. De ahogy lenni szokott, mire Magyarországra ér a termék, az ára is feljebb megy. Itthon hetvenezer forint körül vásárolható meg, ez nem kevés egy fitneszkarkötőért, de még egy okosóráért sem. Még akkor sem, ha valójában két eszközt kapunk ezért az árért.

Ne maradjon le semmiről!