Zsófia, Szonja
9 °C
21 °C

Bezuhant az iPhone-eladás

2016.07.27. 00:04

A mostani már a második negyedév, amikor látványosan csökken az iPhone-ok eladása. Az év első negyedévében kicsivel több mint 40 millió készüléket sikerült eladni, ami 15%-os visszaesést jelent az előző év ugyanezen negyedévéhez képest, írja a time.com.

A cikk szerint a cég nyeresége 27%-kal csökkent a tavalyihoz képest, 7,8 milliárd dollár lett. Az Apple árbevétele pedig 15%-kal esett vissza, 42,2 milliárd lett. Az iPhone mellett egyébként iPad-ből, iMac-ből és az Apple Watch-ból is egyre kevesebet tud eladni a cég.

Az elemzők, akik szerint az emberek egyre kevésbé gerjednek rá az újabb és újabb iPhone-okra még ennél is rosszabb eredményre számítottak.

Volt viszont, ahol növelni tudták bevételeiket, ez pedig az online szolgáltatások (iTunes, App Store). Itt 19%-os növekedést tudtak elérni. A cég pénzügyi vezetője ki is emelte, hogy most inkább erre a területre koncentrálnak.