Lemondott az Oculus vezérigazgatója

2016.12.14. 10:53

A hivatalos Oculus blogon jelentette be kedden Brendan Iribe, az Oculus társalapítója, hogy lemond vezérigazgatói posztjáról. Iribe, aki 2012-ben Palmer Luckey-val karöltve hozta létre a céget az Oculus Rift VR-szemüveg kifejlesztésére, az Oculuson belül marad: ő vezeti majd az újonnan létrehozott két részleg egyikét, a számítógépes (PC) divíziót.

Blogposztjában Iribe úgy fogalmaz, hogy a VR sci-fiből napjaink legizgalmasabb fogyasztói technológiájává vált, és rendkívül büszke arra, amit az Oculus csapat alkotott, és hogy a Facebook elkötelezett a hosszú távú VR-fejlesztések mellett. Vezetésével az Oculus Rift-re, annak további fejlesztésére és a számítógépes látványra fog koncentrálni a PC-részleg. Jon Thomason lesz a cég másik nagy részlegének, a mobil-VR fejlesztésnek a főnöke.

A poszt alapján úgy tűnik Iribe nem volt igazán elégedett vezérigazgatói posztjával, mert nem tudott azzal foglalkozni, amit leginkább szeret és amihez leginkább ért: a termékfejlesztéssel. Mint írja, Mike Schroepferrel, a Facebook technológiai igazgatójával közösen keresik az utódját az Oculus vezérigazgatói posztjára.

“Izgatottan vetem magam az úttörő VR-fejlesztések frontvonalába. A számítógépes látvány, a kijelzők, a lencsék, a grafika, a hangzás, az irányítás terén sokat fogunk dolgozni és fejlődni, hogy áttörő eredményeket érjünk el az új élmények létrehozása érdekében” – fogalmazott Iribe.

Az Oculus múlt héten vezette be a piacra új, első generációs asztali VR rendszerét, amikor elkezdték postázni a 199 dolláros Oculus Touch mozgásérzékelős kontrollerre beérkezett megrendeléseket. Októberben bejelentették, hogy 250 millió dollárt fektetnek új tartalmak, játékok, filmek és egyéb szórakoztató, vagy éppen ismeretterjesztő, oktató VR-szoftverek fejlesztésébe, emlékeztet a Forbes.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM