Máté, Mirella
4 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Arcfelismerő szoftverrel tartóztattak le egy embert

2017.06.07. 09:56

Automatikus arcfelismerő technológia segítségével szúrtak ki és kaptak el egy körözött gyanúsítottat a dél-walesi rendőrök – írja az Ars Technica. A lap szerint az technológiát már több rendőrség is teszteli az Egyesült Királyságban, de ez volt az első eset, hogy a bevetése letartóztatáshoz vezetett. 

A dél-walesi rendőrség áprilisban kezdett arcfelismeréssel kísérletezni, a városközpontban és stratégiai helyszíneken szkennelték az arra járók arcát, hogy összevessék az ismert körözött személyek adatbázisával, készülve a Cardiffban rendezett június 3-i Bajnokok Ligája-döntő biztosítására. A letartóztatás függetlenül a focimeccstől, még május 31-én történt, de részleteket nem tudni a konkrét esetről, mert még folyamatban lévő ügyről van szó.

A brit rendőri egységek a NEC cég hardverét és szoftverét használják, a japán cég már évek óta fejleszti a valós idejű arcfelismerő technológiáját. A tervek szerint a tesztidőszak után a rendőrség fokozatosan egyre szélesebb körben akarja majd bevetni a módszert, ahogy egyre nagyobb hangsúlyt fektetnének a prediktív bűnmegelőzésre.