Felszámolásra került a brit székhelyű Vertu, miután a megmentésére irányuló tervek kudarcot vallottak. A méregdrága okostelefonokat gyártó cég ékszerekkel díszített készülékei több millió forintba kerültek; a jelek szerint nem találtak elég tehetős vásárlót, akik biztosították volna a vállalat fennmaradását.
A Vertut eredetileg a Nokia alapította 1998-ban, de 2012-ben eladták. A következő évben a Nokia Symbian operációs rendszert a Google Androidjára cserélték.
A Vertu felszámolásával 200 munkahely szűnik meg.
Egy technikai elemző szerint a bukás oka az lehet, hogy a Vertunak a fejére nőtt a konkurenica. Más vállalatok is gyártottak értékes anyagokkal egyedivé tett okostelefonokat, de az ő áraik kedvezőbbek voltak.

A Vertu telefonjai valóban drágák voltak. A Signature termékcsalád alapkészüléke 11 000 fontba (3,8 millió forintba) került, de a 18 karátos arannyal díszített modellért 39 100 fontot (13,6 millió forintot) fizethettünk.
A Vertut márciusban adta el a cég korábbi kínai tulajdonosa, Hakan Uzan. A Daily Telegraph cikke szerint 1,9 millió fontért akarta kivásárolni a céget, de 128 millió fontos számviteli hiányuk volt. Uzan megtarthatja a mákanevet, a technológiát és a licenceket.
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 38,9 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Szegedi út 53.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon