A Digi 43 milliárdért megvette az Invitelt

Péntek délután jelentették be, hogy a Digi Távközlési Zrt. felvásárolja az Invitel lakossági és kisvállalati üzletágát. Ha jóváhagyják a 43 milliárd forintos tranzakciót, a Digi lenyomhatja a vezetékesinternet-piacon az eddigi ezüstérmes UPC-t, és ők lesznek a második legnagyobb hazai internetszolgáltató.

A Digi Távközlési Zrt. megvásárolja az Invitel csoport lakossági és kisvállalati üzletágát, az Invitel Távközlési Zrt.-t – írja az Invitel pénteki közleményét idézve az MTI.

A közlemény szerint az Invitel csoport – a továbbiakban Invitech Solutions – a jövőben az üzleti IT és telekommunikációs cég infrastruktúra piacára fókuszál.

A felek 43 milliárd forintos vételárban állapodtak meg. A tranzakció kulcseleme egy hosszútávú együttműködési megállapodás, amely szerint az Invitech Solutions hálózati és IT szolgáltatásokat nyújt a Digi számára, minimum éves 2,8 milliárd forintért, legalább 10 évig. Az Invitech ezalatt szintén hálózati szolgáltatásokat kap a Digitől, évi 500 millió forintért.

A tranzakció a szükséges versenyhatósági hozzájárulások megszerzését követően zárul, várhatóan a jövő év első negyedévében.

Az Invitel Csoport 1200 főt foglalkoztat, éves árbevételük 45 milliárd forint; EBITDA-ja (a kamatok, az adózás és az értékcsökkenési leírás előtti eredménye) 14 milliárd forint.  A vállalat többségi tulajdonosa idén jauárban 63 milliárd forintért adta el a cégcsoport részvényeit a China-CEE magántőkealapnak.

Az alap az ügyletből származó bevételt az Invitech Solutions fejlesztésére fordítja. Az MTI azt írja, a China-CEE elkötelezett a magyar piac iránt. Az 1995-ben alapított Invitel Távközlési Zrt. utolsó éves nettó árbevétele 36 milliárd forint volt, 12 milliárd forint jegyzett tőkével. Nagyjából 600 főt foglalkoztatnak.

A Digi Távközlési Zrt.-nek 1600 dolgozója van. Az 1996-ban alapított cég az elmúlt évben nettó 42 milliárdos forgalmat bonyolított. A jegyzett tőkéjük 20,3 milliárd forint. Az anyavállalat többségi tulajdonosa a nagyváradi Teszári Zoltán. A Hollandiában bejegyzett Digi Communicationst a bukaresti tőzsdére is bevezették. Hozzájuk tartozik a romániai RCS és az RDS, illetve a Digi Magyarország.

Ők lesznek a másodikak

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, júliusi adatai szerint a vezetékesinternet-piacon

  • a Telekom a piacvezető, 35,3 százalékos részesedéssel;
  • őket követi a UPC, 22 százalékkal;
  • a harmadik a Digi, 16 százalékkal;
  • de most az Invitel csoport is hozzájuk került, akik 9,1 százalékot birtokoltak.

A felsoroltakon kívül még több száz kisebb vállalat foglalkozik internetszolgáltatással; az ő piaci részesedésük 17,6 százalékot tesz ki. A pénteken bejelentett felvásárlás viszont azt jelenti, hogy

ha az Invitel lakossági és kisvállalkozói ügyfelei a Digihez kerülnek, ő lesz a második legnagyobb hazai szolgáltató.

A felvásárlás a tévés üzletág piaci arányát nem befolyásolja. A tévéműsor-terjesztésben a Digi részesedése 25,4 százalék, az Invitelé csupán 4,8 százalék. A vezetékestelefon-piacon viszont átrendeződést hozhat a dolog, mivel a Digi részesedése 11,9, az Invitel. 12,3 százalék volt – vagyis a Digi ezen a téren jócskán megduplázza az eddigi kapacitását.

David Blunck, az Invitel Csoport vezérigazgatója megjegyezte, hogy az elmúlt években majdnem háromszorosára bővítették a hálózatukon a szupergyors internettel elért háztartások arányát és folyamatosan növelték a tévépiaci részesedésüket. Blunck és Javorniczky Áron, a csoport operatív vezetője az Invitech Solutions 24 milliárdos árbevételének megduplázását tervezi.

Serghei Bulgac, a Digi Csoport vezérigazgatója a magyarországi növekedési terveikről beszélt. Szerinte a felvásárlás lehetővé teszi a szolgáltatási területek kibővítését.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

10 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59