Móric
14 °C
15 °C

Mindent bevet a Ninebot a villanyrobogózásért

2017.09.02. 15:31

A tévék, hűtőgépek és mobilok mellett már az egyszemélyes járművek is megjelentek a berlini IFA kütyüshow kínálatában. A vevők szemszögéből pont az a jó ebben kiállításban, hogy vásárlás előtt kipróbálhatjuk a kiszemelt termékeket (a gyártóknak meg azért jó, hogy mindez Berlinben van, mert itt fizetőképes keresletet is találnak). Így egy elkerített, biztonságos pályán derült ki a nagy igazság:

Előbb tanulok meg hullahoppozni, mint hogy még egyszer ráálljak a Ninebot miniPLUS elektromos személyszállító járműre.

A kézzel fogható térdkormány nélküli kétkerekűn sehogy sem sikerült biztonságosan egyensúlyozni, amint az alábbi videónkon is látható.

Az lehetett a gond, hogy soha nem gördeszkáztam, ezért eleve béna vagyok az ilyesmihez, bringásként pedig hiányoltam a kormányt. Ráadásul a közel két méteres magasságommal egészen máshová kerül a rövidke kormányrúd, amit jobbra-balra tolva lehet kanyarodni, mint egy átlagosabb felhasználónál.

A 47-es lábbal is lehetnek kompatibilitási gondok, ami azért problémás, mert ezeket a járműveket a súlypont áthelyezésével kell gyorsítani és lassítani. Nagyon úgy tűnik, hogy lelóg a tartóról a lábamnak az a része, ahová a testsúlyom ránehezedne. A miniPLUS egyébként teherhordó utánfutóként is használható, van ugyanis hozzá egy távirányító, amit ha a zsebünkbe teszünk, a kétkerekű mindenhová követ minket. A Ninebot miniPlus 35 kilométert tud megtenni akkuról.

A sorban előttünk próbálkozó gyermekek persze nagyon élvezték az elektromos deszkázást, és pont nekik készült a Ninebot másik új terméke, a (még) rövidebb kormányrúddal felszerelt Ninebot miniLITE. A gyerekek csak 16 kilométer per órával haladhatnak, ennyi a miniLITE végsebessége, hogy a szüleik simán utolérjék őket gyorsabb miniPLUS-on állva.   

Szerencsére az óriástermetűekre is gondolt a Ninebot, a KickScooter elektromos rollerüket még a bemutató előtt elvihettük egy próbakörre, és azon nagyon élveztük a száguldozást.

Az elektromos rollernek két változata van, az ES1 és az ES2. A legnagyobb különbség a sebességben van, az ES1 20 kilométer per órával tud haladni, míg az ES2 25 km/órával, de extra aksival akár 30 km/óra is elérhető. A KickScooterek összecsukhatók, van rajtuk eletromos fék, pár másodperc után megától tartják a sebességet, és lengéscsillapító könnyíti az átlahadást az aszfalt repedésein.