Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

A Google befektetne az Uber legnagyobb riválisába

2017.09.18. 10:13

A Google anyacége, az Alphabet közel áll hozzá, hogy befektessen a Lyft nevű népszerű fuvarmegosztó szolgáltatásba, az Uber legnagyobb riválisába – írja az Ars Technica a Reuters értesülése nyomán.

A Lyft felénk kevésbé ismert, de világszerte szorosan az Uber nyomában van a közösségi taxizásban, és a botrányt botrányra halmozó és az agresszív terjeszkedése miatt is sok helyen ellenállásba ütköző Uberrel ellentétben a közmegítélése is valamivel jobb a nagy riválisénál. A cég augusztusban jelentette be például, hogy további 32 amerikai államban is elindítják az szolgáltatásukat, így szép csendben már szinte az egész országot lefedik a fuvarmegosztás legnagyobb piacának számító Egyesült Államokban.

A megállapodás a Lyftnek értelemszerűen azért lenne jó, mert nagy tőkeinjekciót kapnának a Google-t is birtokló óriáscégtől. Az Alphabet pedig azért járna jól, mert úgy szállhatnának be újabb fronton az autóiparba, hogy nem kellene saját autót gyártaniuk, ami olyan összetett és pénzigényes feladat, hogy nem véletlen, hogy végül inkább az Apple se vágott bele, és maradnak ők is az autók szoftveres oldalán.

A két cég között már most is van együttműködés, pontosabban a Lyft az Alphabet egy másik leányvállalatával, az önvezető autós technológiát fejlesztő Waymoval működik együtt. Egyértelmű, hogy a Lyft se akar lemaradni az önvezető fuvarosflottája kiépítésében az Uber mögött, viszont utóbbival ellentétben ők nem házon belül akarnak fejleszteni, hanem partnerek útján biztosítani a szükséges technolológiát. A Waymo mellett a szintén ezen a területen mozgó Drive.ai nevű céggel is megállapodtak már.