Kipróbáltam a 340 millió forint állami támogatással fejlesztett emailt

2017.10.10. 16:21

Nem emlékszem, hogy 2005 óta regisztráltam volna bármilyen email-szolgáltatásra. A Gmail lefedi az igényeimet, és most, hogy már a Google se olvasgat bele a levelezésembe, a magánélethez fűződő jogaim miatt se aggódom. De a New Wave Media bejelentette, hogy elindult az Onbox, amit az email megújulásának tartanak, szóval muszáj volt regisztrálnom, nehogy lemaradjak az új ipari forradalomról. 

A Kreatív idézi a hivatalos közleményt: eszerint az új szolgáltatás az egyik nyertese

a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kiírt, tudásintenzív és innovatív vállalatok, jelentős szellemi értékeket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások és technológiák házon belüli fejlesztésére irányuló pályázatának.

Ön is kipróbálhatja, itt, tök ingyen. Illetve dehogy ingyen, már fizetett érte, csak nem vette észre. A jelentős szellemi értéket tartalmazó piacképes szolgáltatás ugyanis 340 millió forint állami támogatást kapott. Nézzük, mit kapunk a (köz)pénzünkért:

  • Gigantikus tárkapacitás. Az óriáslevél-küldés remek ötlet: akár 1 gigabájtos csatolmányokat is küldhetünk a leveleinkhez. A rendszer összesen 10 ilyen levelet engedélyez, és összesen tízszer tölthető le hét nap alatt. Hét nap után a fájlok automatikusan törlődnek. A Gmailhez képest ez valóban előrelépés: ott a csatolmányok maximális mérete néhányszor tíz megabájt lehet.
  • Áttekinthetetlen. Az egész honlapon (se a Beállítások, se a Segítség menüpontban) nem találtam arra vonatkozó infót, hogy mekkora tárhely tartozik a fiókomhoz. A terméktámogatási oldalnál az Aktuális aktivitás alatt pont ötször kellett megnyomni a "Több megtekintése" menüpontot, hogy végre az összes opció elérhetővé váljon.
  • Van nyereményjáték. A felhasználókat nyereménypontok gyűjtésére biztatják: naponta kapunk egyet minden belépés után. Ha elég pontot gyűjtünk össze, részt vehetünk a sorsoláson, és nyerhetünk kávéfőzőt meg wellnesshétvégét. Na, ilyen a Gmailben nincsen, bár nem is hiányzott.
  • Felemás dizájn. Menedzsermagazinos színárnyalatok. A fehér betűk, a szürke árnyalatai és a türkizszínű, színváltós gombok keltette összhatást túlnyomórészt profi, csak egy picit bazári. A finom animációk szépek, csinos a névből generált avatar (szürke körben monogram, kellemes betűtípussal). Viszont a kékes-zöldes gombok ezzel a színátmenettel kissé csiricsárén festenek, a rajtuk lévő fehér szöveg kicsit nehezen olvasható, és a tetszetős avatarokat is agyonvágja az indokolatlan drop shadow.
  • Borzalmas formázási opciók. Miközben írtam a tesztlevelet, elégedetten nyugtáztam, hogy van szövegformázás (a betűtípus, a szöveg háttérszíne és mérete szabadon választható), és vannak behúzások, felsorolások és számozások. Viszont nem lehet képet beszúrni a szövegbe, ami elfogadhatatlan. A Gmailnél ez már évek óta sztenderd. Csatolmányként lehet képet küldeni, de nincs előnézet; csak akkor nyithatjuk meg a fotót, ha letöltöttük a gépre. Ráadásul a szerkesztőfelület hajlamos elrontani a beszúrt szöveg formázását. A kísérletként elküldött ASCII pénisz eredeti formázása az emailbe illesztve teljesen szétesett. Ez alighanem az Onbox saját hibája, mert amikor a tesztlevél megérkezett a Gmailre, helyreálltak a bájtok.
  • A kis különbségek. A Küldés gomb megnyomása után kiírja, hogy A levelet elküldtük – akár a Gmailnél. Csak ott van egy Üzenet megjelenítése felirat is az értesítő címkén, amire rákattintva meg is nyithatjuk az elküldött levelet. Itt nincs. Ez egy apró kényelmi funkció, de csak akkor látszik a hasznossága, ha eltűnik.

Összességében arra jutottam, hogy majd 12 év múlva megnézem, hol tart az email forradalma. Addig jó lesz a Gmail.



  • Hírek
  • Hírek