Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Linus Torvalds az Intelnek: A hibajavításotok szemétre való

2018.01.23. 08:59

Nehézségekkel indul az év az Intelnél, hiszen a processzorgyártónak most minden erejével azon kell dolgoznia, hogy kijavítsa a nemrég felfedezett Meltdown és Spectre nevű hibákat. Világszerte több százezer számítógépet érint a hiba, szóval nem igazán kéne késlekednie.

Linus Torvalds, a Linux létrehozója azonban nem túl elégedett a cég törekvéseivel, mint az kiderült egy nyilvános levelezéséből, amit az Amazon egyik mérnökével, David Woodhouse-szal folytatott.

Ez az egész szemétre való

– írta Torvalds a hibajavításról. Érdemes belepillantani a levelezésbe.

A szakember azt is problémásnak látja, hogy a Meltdown javítását a felhasználónak kell engedélyeznie, amikor a számítógép bootol, pedig szerinte ezt automatikusan be kéne kapcsolni. Torvalds szerint az Intel azért nem aktiválja automatikusan a javítást, mert az kihatna a gép teljesítményére.

Sajnos nem csak ezzel vannak gondok. Az Intel első hivatalos javítását telepítő felhasználók a számítógépük véletlenszerű újraindulásáról számoltak be, ezért a cég arra kéri az embereket, hogy hagyják ki ezt a frissítést, és várják meg a következőt.

Brian Krzanich, az Intel vezérigazgatója azt ígérte, hogy január végéig elkészülnek a javítással az összes érintett processzorhoz, amit az elmúlt öt évben eladtak. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!