Ilona
17 °C
32 °C

Páros lábbal szállna a profi ligába az új Lumix

1005525
2018.01.27. 17:12

Nehéz helyzetben van a tesztelő. Egy hétig használhattam a Panasonic 2017 novemberében bemutatott új, cserélhető objektíves, tükör nélküli fényképezőgépét, a Lumix G9-et, amivel a gyártó profi fotósok piacát célozta meg. Essünk túl a nehezén, hogy aztán az érdekesebb részletekre koncentrálhassunk: önök, olvasók közül nagyon kevesen fognak ilyen fényképezőgépet vásárolni. Egyrészt mert kevéssé tudják kihasználni mindazt a technikai képességet, amit a G9-be zsúfolt a gyártó, másrészt mert talán szükségük sincs rá igazán, harmadrészt pedig mert beleállni a G9 rendszerbe nem olcsó. Nagyon nem.

A hazai képviselet jóvoltából egy meglehetősen jól használható szettet kaptam kölcsön, olyasmit, amivel bőven elégedett lenne a legtöbb amatőr fotós, de még a profi fotóriporterek zöme is. Rendelkezésemre állt két Panasonic Lumix DC-G9EG-K váz, ebből az egyik kitben, azaz egy Leica 12-60mm f/2,8-4 Asph. objektív társaságában. Cserelencsének egy 2,8-as fényerejű, fix 200 mm-es stabilizátoros teleobjektív érkezett, azaz egy másik Leica, egész pontosan egy H-ES200-as Leica DG Elmarit. Mindehhez járt egy kétszerező (DMW-TC20) és portrémarkolat is (DMW-BGG9).

Ha a fentiekből kivesszük a pőrén kapott, tartalékba tett vázat, ami – bolttól függően – körülbelül 530 ezer forintba kerül, akkor a szett, amit egy hétig nyúztam – akarom mondani, vigyáztam rá mint egy tálca hímes tojásra – 1,93 millió forintot érve húzta a vállamat a kissé kopottas canonos táskámban. (Tételesen: DC-G9LEG kit: kb. 700 000 Ft, fix 200-as objektív: kb. 930 000 Ft, kétszerező: kb. 200 000 Ft, markolat: kb. 100 000 Ft.)

Nem mondom, hogy mindenki, aki el szeretne merülni a Lumix világában, rögtön egy kétmilliós szett összeállításán gondolkodjon, de ha a jelenleg beszerezhető 33 objektívet illetve a váz árát nézzük, akkor millió alatt nem nagyon áll le a pénztárgép csilingelése egy kompromisszummentes felszerelés esetén. Ennyit szánni fényképezőgépre és tartozékaira pedig már elég komoly elköteleződést jelent, megfontolandó befektetést egy komoly hobbiba, vagy hivatásunk munkaeszközébe.

Szemben a már bemutatott videózásra fejlesztett Lumix GH5S és elődje, a rövid ideig általam is tesztelt Lumix GH5 DSLM (Digital Single Lens Mirrorless), azaz tükör nélküli, egyaknás digitális kamerákkal, a G9 elsősorban profi fotósoknak lett összerakva. Essünk gyorsan túl az alapvető specifikációkon is:

  • Váz: cserélhető objektíves, magnéziumötvözet, időjárásálló szigeteléssel
  • Váz mérete: 137 x 97 x 92 mm
  • Váz tömege: 658 gramm
  • Bajonett: m4/3
  • Szenzor: 20 megapixel CMOS
  • Szenzor mérete: 17,3x13 mm
  • Szenzor érzékenység: ISO 200-25 600, ami lefelé ISO 100-ra terjeszthető ki
  • Vázba épített képstabilizátor: van
  • Képformátumok: JPEG (EXIF 2.31), RAW (RW2, 12-bit)
  • AF-rendszer: kontrasztérzékeléses, 225 mezős
  • Kijelző: kihajtható, elforgatható, 3 collos érintésérzékeny TFT LCD 1,04 millió képpontos felbontással
  • Státusz LCD: van, a váz tetején
  • Optikai kereső: nincs
  • Elektronikus kereső: van (OLED, 3,68 millió képpontos felbontás, 1,66-szoros nagyítás)
  • Záridő: 1/8000-60 mp (elektronikus zárral 1/32 000 mp is lehetséges)
  • Beépített vaku: nincs
  • Sorozatfelvételi sebesség: akár 60 kép/mp
  • Videofelvétel: UHD (3840x2160 pixel) 4K @ 60 kép/mp
  • Adattárolás: két SD memóriakártya
  • Csatlakozások: USB 3.0 (USB-n keresztül tölthető is az akku), HDMI, mikrofon, fejhallgató, vezetékes távkioldó
  • Vezeték nélküli modulok: WiFi, Bluetooth
  • Akku: DMW-BTC13 Li-ion

Mint a fenti adatokból is kitűnik, a G9 leginkább a professzionális, Canon, Nikon, Sony digitális tükörreflexes (DSLR) fényképezőgépekkel van egy súlycsoportban, annak ellenére, hogy egy tükör nélküli, azaz MILC (Mirrorless Interchangeable Lens Camera) kameráról van szó. Kézbe véve is a DSLR-ekéhez hasonló kellemes élmény a használata: határozott súlya, csúszásgátló borítása, tenyérbe simuló markolata, kezelőszervei mind a választott téma kellően gyors és lendületes támadását segítik elő. Elöljáróban összefoglalva, a G9 kicsit olyan, mint a tehetséges és lelkes fiatal csapattárs a "nagy öreg" sztárfocisták között: nagyon igyekszik, de nagyon izgul és olykor hibázik is.

Hangját se hallani

A G9 alkonyati, éjszakai fényviszonyok közt is remekül teljesít, ebben is méltó vetélytársa lehet a korszerű DSLR gépeknek. A vázba épített képstabilizátor elég jól kiegyenlíti a kéz apró mozgásait, ami az IS nélküli optikák esetében jön kifejezetten jól. Az általam használt mindkét objektív saját képstabilizátorral bírt, az így kapott duál IS módozathoz hozzávéve az egekbe tolható ISO értékeket, tényleg nem volt semmi gond az éjszaka kézből fényképezett témákkal. (Csak egy fél mondat erejéig térnék ki a két objektív képalkotó minőségére: egyikkel sem voltak gondjaim, szép rajzú fotókat lehet velük készíteni, a cikkhez tartozó képgaléria ezt elég jól szemlélteti. A fotók amúgy mind eredeti, módosítatlan nyers .jpg fájlok, nem nyúltam hozzájuk semmilyen képszerkesztő programmal.)

A G9 egyik rendkívül szerethető jellemzője, hogy a tükör nélküli kialakításnak köszönhetően egy nyikkanásnyi hangot sem ad ki üzem közben. Aki használt már DSLR-t, azt tudja, hogy a legújabb modellek esetében, még az úgynevezett halk üzemmódban is van némi zaja az exponálásnak, ami a tükör felcsapásával jár. Mivel a Lumixban nincs tükör, van viszont csendes üzemmód, a G9 elektronikus zárjának gyakorlatilag semmi hangja. Komolyzenei koncerteken, színházban, filmforgatásokon dolgozó fotósok alighanem a legnagyobb áldásként tekinthetnek erre, én azonban volt, hogy annyira zavarba jöttem a gép némaságától, hogy kényszeresen ellenőrizgettem, valóban exponált-e, valóban ott van-e a kívánt kép a memóriakártyán.

A fotóriporterek igényeinek is bőven megfelelhet, hogy másodpercenként akár 60 képet is lehet a G9-cel lőni sorozatfelvétel módban – ezt a magas értéket a gyors képfeldolgozó csip, az elektronikus zár teszi lehetővé, akár RAW formátumban is, igaz csak fix fókusz mellett. Ha folyamatos élességállításra vágyunk sorozatlövés közben – mondjuk gyorsan közeledő vagy távolodó témánál, akkor meg kell elégedni a 20 kép/másodperc sebességgel. Mondjuk ez sem kevés, de aki többre, a másodperc törtrészének elkapására vágyik az 4k és 6k fotósorozat mód használatában találhatja meg számítását (cserébe viszont le kell mondani némi megapixelről). Mivel nincs a DSLR-eknél megszokott zárkerepelés, a már említett teljes hangtalanság sorozatfelvétel közben is elbizonytalanított: amikor először próbáltam, nem hittem el, hogy működött a funkció, visszanézve a képeket láttam csak, hogy ott figyel a SD kártyán 20-30 csaknem tök egyforma kép.

Sötétben kicsit tévelyeg

Amivel kicsit nehezen barátkoztam meg, az manuális módban a rekeszt és zársebességet állító tárcsák alapbeállítása volt. A hüvelyujjra eső egyik tárcsa tengelye ugyanis merőleges a mutatóujjra eső tárcsa tengelyére, és ezt valahogy zavarónak érzetem, az egyhetes tesztidőszak végén is volt, hogy nem jó helyre nyúltam, nem jó irányba tekertem a kezelőszerveket. Feltételezem, ez a kényelmetlenség huzamosabb ideig tartó összeszokás után megszűnik. Ami viszont nemigen szűnik meg és befolyásolhatja a leendő tulajdonosok választását, hogy gyér fényviszonyok közt az autofókusz nem mindig muzsikál az elvárható gyorsasággal és pontossággal, és volt, hogy ez lomhaság a téma elmulasztásába került. Nézzék csak, hogy erőlködik:

A helyzetet olykor az is rontotta, hogy a G9-nek sincs optikai képkeresője. Hiába a csúcsszuper elektronikus képkereső, a nagy felbontású OLED képernyőcske, nem lehet olyan gyors mint a fény, ami a hagyományos optikai keresőkkel a szemünkbe jut. Ráadásul exponáláskor ki is merevedik a látómező, ami megint csak hátrányt jelent mozgó, változó témáknál, nevezetesen hogy nem látjuk, amit fotózni szeretnénk. A tükörnélküliségnek is vannak hátrányai, na.

Nyolcat exponál, mégis megbotlik

Mindezeken túl van egy figyelemreméltó featúra a G9-ben: statikus témáról képes 80 megapixeles képet készíteni. A külön almenüpontból indítható funkció használatakor a stabilizátor képes kis lépésekben a 20 megapixeles szenzort több irányban mozgatni, miközben a gép nyolcat exponál. Az így kapott képeket a G9 képfeldolgozó processzora összefűzi 80 megapixelessé. Ahhoz persze hogy az eredmény kifogástalan legyen, nem árt, ha állványra helyezzük a gépet.

A G9 tehát összességében egy kiemelkedő tudású, de néhány vonatkozásban nem 100 százalékig tökéletes fényképezőgép. Talán az egymás hegyére-hátára beledobált, esetenként túl bonyolult és túl szofisztikált elektronikai rendszerek "összeakadása" (elnézést, nem tudok jobb szót rá) okozza azt a jelenséget, ami 3-4 képnél is előfordult: mintha több elcsúszott expozícióból rakná össze a végleges fotót, mint pl. a fenti kép esetében. (Van egyébként ilyen multiexpozíciós funkciója is a gépnek, de külön almenübe van temetve, így biztos nem véletlen gombnyomás eredményei a hibás képek.) Hogy ez mennyire jellemző hibája a G9-eknek, nem tudom, egy pár napos teszt nem alkalmas ennek kiderítésére.