Erzsébet
1 °C
4 °C

Lekapcsolták a világ egyik legnagyobb kiberbűnözői fórumát

tk3s eur 05242016 dataloss  002pix
2018.02.09. 00:10

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma bejelentette, hogy lekapcsolták a világ egyik legnagyobb, Infraud nevű kiberbűnözői fórumát, ahol a működése alatt több millió lopott személyes adatot adtak el – írja a CNET. Egyúttal vádat emeltek 36 ember ellen, akik a gyanú szerint a fórumot üzemeltették.

Az Infraud bankkártyaszámok és más személyes adatok, illetve kártékony kódok adásvételére szakosodott. A minisztérium becslése szerint a közel 11 ezer tagot számláló globális fórum a 2007. októberi indulása óta több mint 530 millió dolláros (135 milliárd forintos) kárt okozott.

A 36 főből, akik ellen most vádat emeltek, 5 amerikai, őket le is tartóztatták. 8 külföldi állampolgárt is letartóztattak, ők a kiadatásukra várnak. 18-an nincsenek őrizetben, a maradék 5 fő pedig még mindig aktív. A már letartóztatott amerikai állampolgárokra akár 30 év börtön is várhat.

Néhány szám a jelentésből, az Infraud méreteinek érzékeltetéséhez:

  • A brit HSBC Bank 795 ezer számlájához árultak hozzáférést.
  • 4 millió lopott bankkártyaszámot adtak el.
  • 2011 és 2014 között 1300 lopott PayPal-fiókot értékesítettek.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?