Marcell
19 °C
32 °C

Megőrülnek a vásárlók a Huawei telefonjáért, ami még nem is kapható

GettyImages-903646812
2018.02.13. 16:47

Milliók várják epekedve a Huawei új, csúcskategóriás telefonját; a Mate 10 Pro lehet a mobilforradalom következő koronaékszere, a poszt-iPhone korszak beindítója, nulladik perce, egy újabb mérföldkő a fejlődés útján – legalábbis ha hihetünk a lelkes rajongóknak, akik ötcsillagos értékelésekkel és dicsérő szavakkal áradoznak róla. Mondjuk nem ártana, ha ezt fékezettebb habzással tennék, mert

a Huawei Mate 10 Pro még nem is kapható az USA-ban, így a vevők ki se próbálhatták.

A telefon már előrendelhető, de a forgalmazását egy amerikai szolgáltató sem vállalta. Alighanem ezért döntöttek úgy, hogy jó ötlet lesz fizetett kommentelőkkel egy kis kampányt csinálni a készüléknek. A 9to5Google stábja szúrta ki, hogy a Best Buy oldalait elárasztották a lelkes, de hamis beszámolók.

A történteket könnyű visszakövetni. Január 31-én a Huawei a több mint hatvanezres taglétszámú Facebook-csoportjukban arra kérte a követőit, hogy kommenteljenek a Best Buy oldalán, mert a kommentelők közül fogják kiválasztani a Mate 10 Pro bétatesztelőit. Az eredeti posztot azóta törölték, de a 9to5Google még előtte készített egy screenshotot a nyereményjátékról. Innen tudjuk, hogy arra biztatták az embereket, hogy mondják el a Best Buy oldalán, hogy mire használnák vagy miért vennék meg a Mate 10 Prót.

A Best Buy oldalán most 108 értékelés van a telefonról. Ezek közül 103-at január 31-én vagy néhány nappal később írtak. A kommentelők elismerték, hogy sosem fogták kézbe a telefont, mégis öt csillaggal értékelték.

A Huawei-nél alighanem úgy okoskodtak, hogy ezek a beszámolók majd felhúzzák a telefon átlagértékelését, és ha az emberek ilyen szintű lelkesedéssel találkoznak, csak megveszik a készüléket. Az sem mellékes, hogy az akcióhoz a legnagyobb amerikai viszonteladó oldalát választották: így láthatja az akciót a legtöbb potenciális vásárló.

A vásárlók szándékos hülyítésén még túl lehetne lépni, elvégre erről szól a marketing. Csakhogy ezt a gyakorlatot tiltja a Best Buy szabályzata. Az üzletlánc fenntartja a jogot, hogy letiltsa vagy ne jelenítse meg azokat a kommenteket, amik reklámnak, spamnek vagy ajánlattételnek minősülnek. A Huawei akciója a hirdetés (advertisement) kategóriába esik, mivel nyereményjátékként indították az akciót, és a felhasználók is beismerték, hogy nincs közvetlen tapasztalatuk a telefonnal.

Az akció a Huawei kétségbeesésének jele is lehet. Egy texasi képviselő, Mike Conaway január első hetében nyújtotta be törvényjavaslatát, a Defending U.S. Government Communications Actet, ami azt célozza, hogy az amerikai kormány ne vásároljon telekommunikációs eszközöket és szolgáltatásokat a Huawei-től és a ZTE-től. Az egyik legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, az AT&T január elején jelentette be, hogy kihátrál a Huawei-jel kötött megállapodásból, pedig ők forgalmazták volna a Mate 10 Prót az Egyesült Államokban. Ha elfogadják a törvényjavaslatot, az végképp keresztbe tehet a Huawei nyugati terjeszkedési terveinek. 

A cikk megjelenése után a Huawei Technologies Hungary megkeresett bennünket. Ezt írták: „A Huawei számára a felhasználók a legfontosabbak, akiket arra bíztatunk, hogy saját szavaikkal és hiteles párbeszéd keretében osszák meg tapasztalataikat a készülékeinkről.  Úgy gondoljuk, hogy félreértés alakult ki egy közösségi médiában közzétett bejegyzésünk körül, melyben új bétatesztelőket kerestünk. Bétatesztelőink kiterjedt ismeretek birtokában értékelték az oldalon a készülékeinket, de soha semmilyen módon nem részesültek pénzbeli juttatásban azért, hogy megírják őszinte véleményüket a termékről. Mindazonáltal mindent megteszünk annak érdekében, hogy eltávolítsuk bétatesztelőink azon bejegyzéseit, amelyeknél nincsen feltüntetve, hogy részt vettek az értékelési programban.”

(The Verge | 9to5Google)

Nyitókép: a Mate 10 Pro és csodálói a 2018-as Las Vegas-i Consumer Electronics Show (CES) Huawei-standjánál (David Paul Morris/Bloomberg via Getty Images Hungary)