Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

5 millió dollárt kap a Szilícium-völgynek dolgozó magyar cég

2018.02.20. 10:34

Hazai tőkéből finanszírozza nemzetközi terjeszkedését a Starschema Kft., az OTP és az Eximbank közös tulajdonában lévő PortfoLion Regionális Magántőke Alaptól kap 5 millió dollárt a nemzetközi terjeszkedésre. Ebbe nem most kezdenek bele, hiszen a világ legnagyobb tech cégei már a Starschema ügyfelei, többek közt 

az Apple, a Facebook, a Netflix, a Walt Disney és a Pepsi rendel tőlük adatelemző szolgáltatásokat.

Megrendelőiknek szállítanak adatvizualizációs megoldásokat, míg mondjuk a Netflix olyan adatokhoz jut hozzá az elemzésekből, amelyek a nézettségen kívül a sorozatok öregedésére, valamint a nézők folytatási hajlandóságára utalnak - írja a cég közleménye.

A Starschema árbevétele tavaly 2,3 milliárd forint volt

Bevételük 20 százalékkal volt több a 2016-osnál, és a forgalom hetven százaléka a tengerentúlról származik. A big data kezelésével és üzleti intelligenciával foglalkozó cég dolgozói létszáma tavaly 150 főről 180-ra nőtt.

A külföldi terjeszkedésen kívül a hazai piacon is szeretnék felhasználni a Starschema tudását, hogy a  magyar nagyvállalati szektor is hatékonyan tudjon alkalmazni big data és mesterséges intelligencia technológiákat, felhőalapú szolgáltatásokat.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!