Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

A Sony mesterséges intelligenciát adna a taxiknak

2018.02.21. 09:12

A Sony bejelentette, hogy hat helyi taxicéggel szövetkezve mesterséges intelligenciára építő személyszállító szolgáltatást fejlesztenek. Ez azt jelenti, hogy a számítógépes támogatás segítheti a sofőrt, kiválthatja a menetirányítást, megjósolhatja a várható késéseket,  a szervezéskor figyelembe veszi az időjárási, forgalmi, és más, a közlekedést befolyásoló történéseket.

Az új technológiára épülő szolgáltatást tavasszal vezetnék be. A Sony általános és központi módon – az alkalmazás biztosításán túl erőforrásokkal és kapacitással – támogatná az ezt igénylő taxitársaságokat. Fontos: ez nem az Uberhez hasonló vállalkozásokat érinti – amiket a japán nagyvárosokban nem, csak a kisvárosokban engedélyeznek –, hanem a hagyományos, már működő taxis cégek modernizációját segítené elő.

A Sony nem áll egyedül Japánban ezzel a fejlesztéssel. A Toyota az egyik legnagyobb szövetséggel, az ország piacát e területen 25 százalékban birtokló Japan Taxi nevű szervezettel együtt dolgozik hasonló szolgáltatáson. A közösségitaxi-szolgáltatók, mint az Uber és a kínai Didi Chuxing – a japán Softbank támogatásával – ugyanerre törekszenek.

(IT Café)