Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Kína betiltotta az N betűt (de már elmúlt)

GettyImages-120033862
2018.02.28. 10:25
Kína annyira igyekezett megakadályozni, hogy bármi negatív felkerüljön a netre az államfő részleges megmaósodása kapcsán, hogy első lendületből még az N betűt is betiltották a közösségi médiában.

Azzal, hogy a párt kezdeményezésére törölték az alkotmányból az államfői hatalom időtartamának korlátozását, és mostantól már nem csak két ciklusra töltheti be valaki a tisztséget, általános megítélés szerint bebetonozták Hszi Csin-ping hatalmát. Miközben Kína a hivatalos pártlapban most a szerintük megalapozatlan nyugati kritikák miatt tiltakozik, jól látszik, hogy próbálnak elhallgattatni minden belső elégedetlenséget.

A Kínában a Twittert helyettesítő, 300 millió felhasználóval rendelkező Weibo gyorsan blokkolt egy sor olyan szót, melyekkel akár csak célozni lehetett volna valami zúgolódásra. Ezek a kifejezések kerültek tiltólistára többek között:

  • Hszi Ce-tung (a mostani elnök és Mao nevének összevonása)
  • Életre szóló
  • Tízezer év
  • Halhatatlanság
  • Személyi kultusz
  • Emigráció
  • Szégyen

Betiltották a két Orwell-regény, az 1984 és az Állatfarm címét is, de a legjobb, hogy rövid időre még a különálló N betűt is. Annak csak találgatják az okát, de a fő megfejtés, hogy az n > 2 mintájára a „nagyobb egész szám”-ra való utalásokat akarták megelőzni.