A technológia: méreg

„Turn on. Tune in. Drop out.”

– Timothy Leary

Ray Bradbury 1953-ban írta meg A gyilkos (The Murderer) című novelláját. A történet főhőse, Albert Brock egy napon torkig lesz azzal, hogy megszámlálhatatlan forrásból ömlik rá a zaj és az információ; hogy az állandó összeköttetést biztosító csuklórádiója miatt egy percnyi magánélete sem lehet; hogy az okosháza is állandóan utasítgatja. Ezért elpusztítja maga körül az összes elektronikus eszközt, majd üdvözült mosollyal veszi tudomásul, amikor magánzárkába csukják, mert ott végre élvezheti a csöndet.

A legjobb sci-fi szerzők nemcsak írók, hanem egy kicsit látnokok is, akik megjósolják, hogy miként fogja megváltoztatni az életünket a technikai fejlődés. Bradbury 65 évvel ezelőtt írt sorai bámulatos pontossággal mutatnak rá, hogy milyen a technológiával átszőtt mindennapokban élni, ahol az eszközeink uralnak bennünket, és nem mi az eszközeinket. 

Egyre többen ismerik föl, hogy a digitális eszközhasználat mechanizmusa leginkább a drog- vagy a szerencsejáték-függőségére emlékeztet. És egyre többen vannak, akik hajlandók lépéseket tenni azért, hogy megszabaduljanak a káros szenvedélyüktől. Ezt bizonyítja, hogy lassacskán kiépülnek a digitális méregtelenítésre specializálódott iparágak is. Egyes nagy hotelláncok, mint a dublini Westin, konkrétan Digital Detox Package wellnesszcsomagokat kínálnak (napi 458 euróért); bejelentkezés után leadjuk a telefonunkat a recepción, és az időnket újságokkal, masszázsokkal és sétákkal tölthetjük. A hotel sajtófőnöke szerint az, hogy már az elején elveszik a telefonokat a látogatóktól, megszabadítja a felhasználókat a bűntudattól, amit az elszakadás miatt érezhetnek, és nyugodtan átadhatják magukat a netmentes élvezeteknek.

Más cégek is kínálnak hasonló szolgáltatásokat: az egyikük 700 dollárt kér egy háromnapos hétvégére, ahol a résztvevők az Instagram és a Facebook helyett jógával és meditációval tölthetik az idejüket, érintőképernyő helyett írógépet használhatnak, és művészeti terápiákon vehetnek részt. És ezek csak a magánjellegű kezdeményezések, de

• Franciaországban tavaly léptették életbe azt a törvényt, ami megszabja, hogy az 50 főnél nagyobb cégeknél az alkalmazottak mikor írhatnak és válaszolhatnak meg emaileket; így próbálják megelőzni, hogy az alkalmazottak kiégjenek, vagy hogy túl kevés pénzt kapjanak, ha túlóráznának.
• Németországban a foglalkoztatásért felelős minisztérium már 2013-ban betiltotta a munkaidőn kívüli emailezést (leszámítva az igazán fontos eseteket), és a példájukat már több magáncég, például a BMW és a Volkswagen is követte.
• A norvég iskolákban egyre népszerűbb a Hold nevű alkalmazás, amit már a diákok 40 százaléka használ. A Hold folyamatosan monitorozza, hogy a felhasználók mennyire aktívak a közösségi médiában. Akinél a legalacsonyabb az aktivitás, azt apróbb ajándékokkal, például mozijegyekkel jutalmazzák.

De miért költenénk egy digitális elvonókúrára? Hát nem egyszerűbb kihúzni a kábelt a routerből, és átadni magunkat egy Trollope-regénynek, egy faggyúgyertya és egy pohár Glenmorangie Signet társaságában? Talán igen – de akiknek digitális méregtelenítésre lenne szükségük, azoknak többnyire épp az önmegtartóztatással van gondjuk. Ilyenkor valóban segítséget nyújthatnak az erre specializálódott cégek.

És hogy nekünk szükségünk van-e rá? Az biztos, hogy érdemes elgondolkozni egy kiadós méregtelenítésen, ha azt vesszük észre, hogy...

... több időt töltünk az eszközeinkkel, mint terveztük. A technológia olyan, mint a futóhomok: észre sem vesszük, hogy belegázoltunk, és már benne is vagyunk nyakig. Könnyű engedni a kísértésnek, és elolvasni még egy cikket, majd még egyet, aztán kommentelni valamit egy ismerős posztja alá, vagy végigpörgetni az új táblákat a Pinteresten – és csak a meggondolatlan görgetés 15-20 perceket vesz el az életünkből. Ha viszont tervezett szüneteket tartunk, és ütemezzük a közösségimédia-használatot, jóval tudatosabban használhatjuk a digitális eszközeinket.

... bűntudatunk van az eszközök túlhasználata miatt. A közösségi médiával és más időrabló alkalmazásokkal töltött idő nem táplálék az agynak, hanem nassolás. Nem háromfogásos ebéd, hanem csipsz, csoki és rágógumi. Minden új interakció egy-egy falat. De a túlzabálástól émelyegni fogunk, nem jóllakni. Tegyük fel magunknak a kérdést: tényleg ezzel akarunk telítődni?

... félünk attól, hogy lemaradunk valamiről. Az angol ezt fear of missing out-nak, röviden FOMÓ-nak vagy FOMSI-nak nevezi. Gyakran ránézünk az üzeneteinkre, a közösségimédia-profilunkra, az értesítésekre, attól tartva, hogy valamiről le fogunk maradni. Emiatt viszont fölösleges aggódni: mindenképpen le fogunk maradni valamiről. Túl sok az esemény, a baráti interakció, az elektronikus aktivitás: nem lehetünk ott mindenhol, nem vehetünk részt mindenben, és nem tudhatunk mindenről. Sem az időnk, sem az energiánk nem végtelen, és minél hamarabb ébredünk rá erre, annál jobb.

... gyakori késztetést érzünk rá, hogy rápillantsunk a telefonunkra. Több tanulmány is igazolta, hogy egy-egy projektet a váratlan, zavaró tényezők késleltethetnek a leginkább. Egy vizsgálat szerint átlagosan 23 percig tart, mire ismét a munkára tudunk koncentrálni egy-egy figyelemelterelő esemény után. Vagyis

Szóval ne dőljünk be a fantomvibrálásnak (amikor úgy érezzük, hogy a telefonunk rezeg a zsebünkben), a jelentéktelen állapotfrissítéseknek. Ha szükséges, védekezzünk proaktívan a figyelem-elterelés ellen: például némítsuk le a telefonunkat, ha baráti társaságban vagyunk.

... sosincs elég időnk a fontos teendőink elvégzésére. Egyes aktivitásfigyelő alkalmazások, mint a Moment, nyomon követhetik, hogy mennyit és mire használjuk az okostelefonunkat. Érdemes feltelepíteni egy hasonló alkalmazást, ha gyakran kapjuk magunkat azon, hogy a nap végére megcsúszunk a teendőinkkel; lehet, hogy az időrabló alkalmazások vonják el a figyelmünket a produktív munkától. Ha ezt fölismerjük, csökkenthetjük a késlekedésből fakadó stresszt. 

Kate Unsworth 2013-ban alapította meg saját cégét, a Kovertet, miután több tanulmányt is olvasott arról, hogy milyen káros hatásai vannak a digitális túladagolásnak. Kimutatták, hogy a közösségi média erősíti a nárcisztikus hajlamokat; hogy az okostelefonok túlhasználata inszomniát és más alvászavarokat okozhat, és a képernyőfüggőség is csökkentheti a gyerekekben az empátiát. Unsworth úgy gondolta, ez ellen muszáj fellépni.

A Kovertnek New Yorkban és Londonban is van irodája. Alapvetően kutatással foglalkoznak, de vannak termékeik is – például okosékszerek, amiket csatlakoztathatunk az okostelefonunkhoz, és a valóban fontos üzenetekről küldenek azonnali értesítést. A cégnek húsz alkalmazottja van: pszichológusok, idegkutatók, filozófusok, akik az emberi viselkedés és a technológia kapcsolódási pontjait elemzik. A Kovert termékei segíthetnek kordában tartani a technológiafüggőséget, de Unsworth szerint ezek csak apró érdekességek, amik fölhívhatják a figyelmet a cég valódi küldetésére: arra, hogy

A Kovertet amerikai és brit befektetők finanszírozzák; ebből végzik az önálló kutatásokat. Ilyen volt az a tavaly májusi kísérlet is, amelyben 35 vezérigazgatót, cégvezetőt és netes véleményvezért utaztattak el Marokkóba. A cég öt neurológusával azt vizsgálták, hogy a résztvevők hogy viselkednek technológiával, illetve technológia nélkül.

Az első napon a csoport egy elegáns hotelben ismerkedéssel tölthette el az idejét; ekkor még a telefonjaikat sem vették el. A következő négy napban viszont kivitték őket a sivatagba, és arra kérték őket, hogy adják le a telefonjaikat. A neurológusok a résztvevők minden viselkedésbeli változását feljegyezték - akkor is, amikor használhatták a kütyüiket, és akkor is, amikor nem. Vizsgálták az arckifejezésüket, a mozgásukat, és azt is, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz.

A kísérlet főbb megállapításai ezek voltak:

Három nappal a digitális méregtelenítés kezdete után az emberek viselkedése érezhetően megváltozott. Beszélgetés közben egymás szemébe néztek, nem a telefonjuk képernyőjére. A testbeszédük több nyitottságot tükrözött: a beszélgetőpartnerük felé fordultak, hátrébb húzták a vállukat, és egyenesebben tartották a nyakukat.

Csodálatos mellékhatás, hogy felszabadultak az energiáik. Sokkal megközelíthetőbbnek tűntek, amikor beléptek egy helyiségbe.

– jegyezte föl Upsworth.

A szemkontaktus javulása arra bátorította az embereket, hogy mélyebb kapcsolatot alakítsanak ki a másikkal. Nyugodtabban álltak hozzá a beszélgetéshez, és empatikusabbnak tűntek.

Albert Einstein azt mondta, hogy fölösleges olyan információt memorizálni, amit két percnél hamarabb megszerezhetünk máshonnan; ez a Google korában különösen igaz. De Einsteinnek eleve olyan dolgok jártak a fejében, amik eleve megnehezítették a másokkal való kapcsolattartást.

Magunktól talán bele sem gondolnánk, hogy az információ azonnali elérhetősége mennyire megváltoztatja a beszélgetések menetét. Pedig az állandóan behálózott világban, ahol a Google egy ujjnyi távolságban van, ez sok vitát rövidre zár. Egy beszélgetés fenntartását is elősegítheti, ha nem férhetünk hozzá azonnal az információhoz. A Google nélkül magunktól próbálnánk megtalálni a válaszokat.

Mondhatnánk, hogy fölösleges spekulálni, ha megismerhetjük a tényeket is - de az a helyzet, hogy az ilyen spekulatív beszélgetések segítenek abban, hogy mélyebb kapcsolatot alakítsunk ki a beszélgetőpartnerünkkel. Így ugyanis lehetőségünk nyílik rá, hogy kiismerjük a másik észjárását, és emiatt a beszélgetés sokkal maradandóbb élményt nyújt.

A Kovert kutatásában részt vevők néhány nap technológia-megvonás után elkezdtek apróbb, látszólag lényegtelen részletekre emlékezni a többiekkel kapcsolatban - például távoli rokonaik nevére, akiket csak futólag említettek meg. A neurológusok szerint ennek az lehet az oka, hogy az emberek valóban részt vettek a beszélgetésben, és az egész élményt sokkal valóságosabbnak élték meg – így az agyuk könnyebben rögzíthette az új információkat. Ugyanakkor ha a technológia elvonja a figyelmünket, az agyunk képtelen lesz befogadni az összes apró részletet, pedig ezek az apróságok is a mélyebb kapcsolatok kialakításában segítenek.

A kísérlet résztvevői arról számoltak be, hogy bár nem aludtak annyit, mint egyébként szoktak, mégis kipihentebbnek érezték magukat. A neurológusok szerint ez azért van, mert a telefonok képernyőinek kék fénye blokkolja a szervezetben az alvást segítő hormon, a melatonin termelését, így jóval éberebbek vagyunk lefekvés előtt. Több tanulmány is kimutatta, hogy azok, akik lefekvés előtt a telefonjukat baszkurálják, rosszabbul alszanak, mint azok, akik nem.

A kísérlet egyik legmeglepőbb megállapítása az volt, hogy a résztvevők hajlamosabbá váltak rá, hogy jelentős változtatásokat hajtsanak végre - ki a szakmájában, ki a magánéletében. Mások megfogadták, hogy innentől fogva egészségesebben fognak élni. Úgy tűnik,

és úgy érezték, van bennük elég akaraterő ahhoz, hogy véghez is tudják vinni a kívánt változtatásokat. 

Idáig viszont nem egyszerű eljutni. Aki hozzászokott az okostelefonjához, az állandó elérhetőséghez, a behálózottsághoz, az még attól is ideges lesz, ha otthon felejti a telefonját. Hogyisne, hiszen naponta több tucatszor, vagy akár száznál többször ellenőrizzük a közösségimédia-profilunkat, a híreket, az emailjeinket, az üzeneteinket.

De hogyan lehet leszokni erről? Kábé úgy, mint az alkoholról vagy a kábítószerről.

A Kovert világból kivonulós stratégiájával az a baj, hogy bár a tanulságok egyértelműek, a módszer nem alkalmazható a mindennapokban. Ha a technológia megvonása környezetváltozással párosul, az könnyebben elviselhető; a drogfüggőknek is gyakran tanácsolják azt, hogy költözzenek más városba, hogy ne asszociáljanak a szerhasználatra az ismerős környezet miatt. És az is bizonyított, hogy egy hét technológia-megvonás után még a cirkadián ritmusunk is visszaáll a biológiai alapjáratra – de ehhez szükség van az elvonulásra is.

De mit tehetünk, ha a megszokott környezetünkben szeretnénk változást elérni?

Dr. Sally-Ann Law pszichológus és életmód-tanácsadó szerint érdemes két listát készíteni, mielőtt hozzáfognánk a detoxikáláshoz. Az egyiken soroljuk föl az összes időrabló elektronikus eszközünket; ebből is látni fogjuk, hogy mennyire vagyunk eszközfüggők. A másik listára írjunk fel mindent, amit szeretünk csinálni, de nem fordítunk rá elég időt. Így realizálhatjuk, hogy a technológia háttérbe szorításával mennyivel több időnk jutna más, kedvelt tevékenységekre, ha nem állandóan a hülye Facebookot nyomogatnánk. Egyes felmérések szerint évente három hétnyi időt töltünk a közösségi médiával, az üzeneteinkkel és az emailjeinkkel, pedig ezt az időt akár vakációzásra is fordíthatnánk.

Dr. Richard Graham, a Nightingale Hospital technológiafüggőkre szakosodott specialistája szerint hasznos lehet, ha limitáljuk a kütyükkel töltött időt. Így könnyebb lesz a való világ történéseire figyelni, és nagyobb hangsúlyt fektetünk majd a személyes kapcsolatainkra, mint a virtuálisra.

Carole Ann Rice életmód-tanácsadó szerint segíthet, ha az önkorlátozást bizonyos eseményekhez kötjük; ez segíthet abban, hogy kis lépésekben haladjunk. Például ne használjunk kütyüket sportolás közben, ebédszünet alatt, és vásárlás közben. Ha fokozatosan kiiktatjuk az elektronikus eszközöket az egyes napszakokból, könnyebb lesz tartani a méregtelenítési terveinket.

Ehhez viszont az kell, hogy reális, teljesíthető célokat tűzzünk ki magunk elé. Ilyen például az – mondja dr. Law –, ha minden kütyüzést betiltunk az ebédlőasztalnál; ha száműzzük az eszközöket a hálószobából; vagy ha megfogadjuk, hogy csak kétóránként nézünk rá az emailjeinkre. De ha egyszer megfogadtuk, akkor, bármi is történjen, legalább egy hétig tartsunk ki az elhatározásunk mellett.

Dr. Graham szerint érdemes száműzni az eszközhasználatot a hálószobából – annál is inkább, mivel a technológiafüggőség és az alvászavarok gyakran kéz a kézben járnak. Ha tehetjük, két órával lefekvés előtt már ne használjunk semmilyen elektronikus eszközt; se telefont, se számítógépet, se tabletet. (A háttérvilágítás nélküli Kindle maradhat, de ha tehetjük, inkább olvassunk valódi könyveket lefekvés előtt.)

Nyilván nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek megkeseríti az életét a technológiafüggőség; találjunk egy bajtársat, akire támaszkodhatunk. (Ez a módszer az Anonim Alkoholistáknál is bevált.) Ha már ketten vagyunk, akár közös programot is szervezhetünk. De az is segíthet, ha mindenkinek elmondjuk, hogy épp leszokóban vagyunk: ha többen tudnak a tervünkről, többen figyelmeztethetnek és segíthetnek, hogy ne is csússzunk meg.

Amikor úgy döntünk, hogy lemondunk valamiről, amit szeretünk, óhatatlanul egy űr támad bennünk, és azt valamivel ki kell töltenünk. Ahogy a leszokófélben lévő dohányosoknak is azt tanácsolják, hogy a cigaretta árát költsék valamire, amit szeretnek, úgy kárpótolhatja a technológiáról leszokó felhasználókat egy új tevékenység. Találkozzunk egy kávéra a barátainkkal, vigyük el sétálni a kutyát, vagy csavarogjunk egyet. Jobban kibírható a digitális elvonókúra, ha találunk valamit, amivel ellensúlyozhatjuk a negatív mellékhatásokat.

A digitális méregtelenítés nem arra irányul, hogy kipróbáljuk, meddig tudunk technológia nélkül élni; ha utána ismét fejest ugrunk a facebookozásba, az csak a kudarc bizonyítéka.

Ugyanakkor az is fontos, hogy felismerjük, hogyan viszonyulunk a technológiához érzelmi, fizikai és spirituális szempontból. Ha ezekre is odafigyelünk a méregtelenítés alatt, ráébredhetünk, hogy mik az általunk használt technológiák káros és hasznos hozadékai. Ha ezzel tisztába kerülünk, könnyebb lesz változtatni a rossz beidegződéseinken. 

(Borítókép:  Alexander Koerner / Getty Images Hungary)