Friderika
12 °C
29 °C

Tiltólistára került Hollandiában az orosz vírusirtó

2018.05.15. 13:53

A holland kormányhivatalokban fokozatosan felhagynak a Kaspersky Lab orosz informatikai cég vírusirtó szoftvereinek használatával nemzetbiztonsági kockázatok miatt, jelentette be kedden a hágai kormány. Ferd Grapperhaus igazságügyi miniszter arról számolt be, hogy a védelmi minisztériumnak és más kulcsfontosságú tárcáknak bedolgozó vállalatoknak is azt ajánlják, hogy szüntessék be a Kremllel való együttműködés gyanújába keveredett Kaspersky Lab programjainak használatát, írja az MTI.

A döntés mögött az áll, hogy a moszkvai székhelyű cégnek az orosz törvények értelmében támogatnia kell a biztonsági szolgálatok munkáját, Oroszország ráadásul kiterjedt offenzív kibertevékenységet folytat, amelynek többek között Hollandia is célpontja. "A tényezők ezen kombinációja miatt arra a megállapításra jutottunk, hogy fennáll a kormány és a létfontosságú szolgáltatások elleni digitális kémkedés, illetve szabotázs kockázata. Nemzetbiztonsági okokból a Kaspersky vírusirtó programok használatának fokozatos beszüntetése mellett döntöttünk" – hangsúlyozta Grapperhaus a De Volkskrant című holland napilap beszámolója szerint.

A cég közleményben reagált a bejelentésre: visszautasították a feltételezéseket, továbbá kiemelték, hogy nagyon csalódottak a pusztán "elvi aggodalmakon alapuló döntés" miatt, ugyanis "a vállalat soha nem segített egyetlen kormánynak sem a kiberkémkedésben és nem is fog".

A Kaspersky Labnak több mint 400 millió felhasználója és 270 ezer vállalati ügyfele van világszerte. Sajtóhírek szerint Jevgenyij Kaszperszkij, az orosz cég alapítója és vezérigazgatója a KGB iskolájába járt, és a vállalat korábban már elismerte, hogy dolgozik az FSZB orosz biztonsági szervezetnek. A Kaspersky azonban mindig hevesen cáfolta, hogy hírszerzési tevékenységet folytatna az orosz kormányzat számára.