Viola
-5 °C
-2 °C

A Samsung 2020-ra átáll megújuló energiára

2018.06.15. 11:06

A Samsung bejelentette, hogy 2020-ra minden gyára és irodája 100 százalékban megújuló energiát fog használni Európában, az Egyesült Államokban és Kínában – írja a Verge.

A bejelentés azután érkezett, hogy a Greenpeace bő egy éve nyomasztja a dél-koreai techóriást a klímaváltozás súlyosbításában játszott tevékeny szerepe miatt. A Samsungnak pr-szempontból is fontos volt lépnie, mert a környezetvédő szervezet rendre a fejükre olvasta azt is, hogy jelentősen le vannak maradva a nagy rivális Apple és Google mögött a környezetbarát lépések és azon belül is a megújuló energiára való átállás tekintetében.

A bejelentést a Greenpeace is üdvözölte, fontos első lépésnek tartják. Az átállás ugyanakkor csak a Samsung 38 épületéből 17-et érint, a fenti három régión túli központokra egyelőre nem terjed ki. Dél-Koreában ugyanakkor együttműködnek a kormánnyal abban az állami programban, amelynek a célja, hogy 2030-ra nemzeti szinten 20 százalékra tornásszák fel a megújuló energia arányát.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!